Létrehozva: 2020.04.24.

„Mama, nem fogok hazamenni” – minden lélegzetért megküzdött a 4 éves koronavírusos kisfiú

A kisfiú édesanyja teljesen összetört szenvedő gyermekét látva.

A Colorado államban élő Anna Zimmerman orvosként dolgozik, ezért a koronavírus-járvány kitörése óta mindent megtett, hogy kisfiát teljesen izolálja magától. De hiába volt minden óvintézkedés és távolságtartás, a négyéves gyerek megfertőződött.

Miután Lincoln rosszul lett és kórházba került, majd a tesztje is pozitív lett, az anya teljesen összetört, magát hibáztatta a történtekért. Azonban a neheze csak ezután jött, a fiú állapota egyre rosszabb lett, lélegeztetőgépre került, de még így is minden lélegzetvételéért meg kellett küzdeni – írja a Bors.

„Amikor bekerült, 2 liter oxigént kapott. Aztán, még aznap este ezt felemelték négyre. Másnap már hat literen volt, később pedig kilencen. Meg kellett küzdenie a levegővételért. Használnia kellett az izmokat a mellkasán, a törzsén és a nyakán is, hogy lélegezni tudjon. Orvosként tudtam, hogy nehezére esik a levegővétel. Anyaként azonban kínzás volt nézni, ahogy szenved” – árulta el Zimmerman, aki egy megrázó felvételt is készített fia szenvedéséről.

A gyötrelmük még ezzel nem ért teljesen véget, Lincol néha jobban lett, néha pedig rosszabbul, voltak olyan pillanatai is, amikor biztos volt benne, hogy többet nem fog már hazatérni.

„Mama, nem éri meg. Mama, mikor ér véget? Mama, nem érzem jól magam. Mama, nem használ. Mama, nem fogok hazamenni”- mesélt a négyéves fiúcska kórházi kínszenvedéseiről édesanyja.

A drámai történet végül még egy újabb fordulatot vett, és a kis Lincolnak nem lett igaza, mert felépült a koronavírusból, és édesanyjával együtt térhettek haza. Történetük elmesélését is azért vállalta el az orvos anyuka, hogy a szülők világszerte vegyék komolyan a vírust és gyermekeik megóvását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A megbüntetett Alonso csapata óvást nyújtott be, kizárhatják a Ferrarit

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl