Létrehozva: 2020.10.08.

Már a három királyok is túl rasszista, kiveszik a betlehemi jászolból

Az ulmi evangélikus közösség vezetője megvilágosodott. Hosszú évtizedek után most döbbent rá, hogy a három királyok közül a szerecsen király szobrának ábrázolása túlságosan rasszista.

Az ulmi evangélikus közösség döntött: a templom több száz éves Betlehemét idén a három király nélkül mutatják be – számolt be az ügyről több német híroldal is. Ennek oka: Menyhért, a szerecsen király egyértelműen rasszista ábrázolása.

A három figurát, köztük a fekete Menyhértet nem szabad ebben az évben bemutatni

– közölte Ernst-Wilhelm Gohl, a templom dékánja, aki úgy fogalmazott: Menyhért fabábúja vastag ajkaival és idomtalan alakjával mai szempontból egyértelműen rasszistának tekinthető. Ezt a közösség nem tudja és nem is akarja ebben a formában meghagyni.

Ernst-Wilhelm Gohl, háttérben a három királyok
Fotó: Getty Images

Ezért idén a karácsony történetét Lukács evangélista szerint mesélik el, ebben a három király alakja nem bukkan fel. A döntéssel az evangélikus közösség szeretné elkerülni az ünnepek alatti feszültséget, vitát.

Ez aztán a rasszizmus...
Fotó: Getty Images

A vita azonban már így is elkerülhetetlen, sokan ugyanis felháborítónak tartják a régi hagyomány megszüntetését. A kritikus hangok megjegyzik, hogy a három királyokkal az ázsiai, az európai és az afrikai népek jelennek meg szimbolikusan. És mivel Afrikában főleg feketék laktak régen is és most is, így a szobrokban sem lehet kivetni való találni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szavaztak a Liverpool-szurkolók, ennek nem fog örülni Szoboszlai Dominik

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

metropol.hu

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

mandiner.hu

Orbán Viktor felszólalt az Európai Parlamentben – mutatjuk a részleteket!

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Áll a bál: tolószékbe került a tévés, és a népszerű énekesnő tehet az egészről

KÜLFÖLD

Elképesztő, hogyan kértek segítséget a lakatlan szigeten rekedt hajótöröttek

KÜLFÖLD

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA