Létrehozva: 2016.09.09.

Már a második babáját ölte meg véletlenül az anya

Fogadkozott elsõ gyermeke halála után, hogy majd jobban vigyáz. Ugyanazt a hibát követte el másodjára is.

Egy pennsylvaniai nő, aki öt évvel ezelőtt már megjárta a börtönt, mert vétkesnek találták kisbabája halálában, ismét bíróság elé állhat két hónapos fia megölése miatt.

Jessica Harper (28) kisfia idén júliusban hunyt el, a hatóságok szerint azért, mert nem vette figyelembe az orvosok kifejezett figyelmeztetését: ne aludjon egy ágyban újszülött gyermekével - írja a New York Daily News.

2011-ben ugyancsak két hónapos gyermeke helyzeti fulladás miatt vesztette életét. Anyja hosszú órákra magára hagyta kisbabáját a földszinti nappali kanapéján, miközben ő az emeleten barátaival chatelt. A bíróság akkor úgy ítélte meg, gondatlanul járt el, de nem szándékosan okozta gyermeke halálát, így mindössze 85 napot ült a börtönben.

Amikor idén ismét gyermeket hozott a világra, tanfolyamon kellett részt vennie, és kifejezetten figyelmeztették rá: ne altassa maga mellett a gyereket. Harper ennek ellenére maga és 3 éves kislánya közé fektette a két hónapos babát, álomba zuhant, és mire felébredt, a kisbaba már halott volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl