Létrehozva: 2018.12.31.

Már a szomszédban vannak az Iszlám Állam zsoldosai

Ez egyáltalán nem túlzás. Ráadásul most nem is a 200 kilométerre lévõ Boszniáról van szó, amelynek hegyei között mûködnek azok a táborok, amelyekben az ISIS szelektálja a hozzá csatlakozni kívánó radikális európai fiatalokat.

A nyugati sajtó előbb arról írt, hogy az Iszlám Állam által kiképzett fegyveresek “egy európai állam” hadseregében harcolnak. Mára már tényként kezelhetjük, hogy az Irakban és Szíriában kiképzett csecsen önkéntesekről van szó, akik az ukrán hadsereg oldalán fognak/?/ harcolni Donbassban és Luhanszkban.

Az ukrán vezetés eleinte megpróbált elhatárolódni a csecsenektől, de miután a csecsen dandár parancsnoka, Muslim Cheberloevsky még az ukrán állami televíziónak is interjút adott, a titkolózásnak már nem volt értelme. 

Ezek a csecsen csoportok egyben a csecsen elnök, Ramzan Kadirov ellenfelei is, aki Oroszország szövetségese, ezért Kadirov elnököt a nyugati média sem kedveli.

A csecsen önkéntesekből álló Sheikh Mansur zászlóalj azonban az oroszok számára sem ismeretlen, hiszen az orosz titkosszolgálat, az FSZB az alakulat egyik tagját elfogta Oroszországban. Az illetőről pedig kiderült, hogy korábban az Iszlám Állam oldalán harcolt Szíriában.

Ezek a csecsenek tehát annak az ukrán hadseregnek az oldalán harcolnak, amely jövőre 250 millió dollár katonai támogatást fog kapni az Egyesült Államoktól. Attól az Egyesült Államoktól, mely korábban létrehozta az Iszlám Államot. Amelynek táboraiban a csecseneket is kiképezték. Nem tudjuk, de jogos a kérdés: lehet, hogy ezek a csecsenek nem is annyira önkéntesek?

Forrás: Orientalista

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

mandiner.hu

Szalai Zoltán a NatCon-botrányról: Ez egy rendszerszintű jelenség (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?