Létrehozva: 2020.12.06.

„Maradj velem, ne hagyj el!„ – kiabálta az apa 7 éves kislányának, akinek elvágták a torkát egy parkban

Idén március 22-én szúrták meg a boltoni Queen's Parkban Emily Jonest, azt a kislányt, aki édesapjával akart egy vidám napot eltölteni. Támadóját, Eltiona Skanát kedden emberölés miatt állítják bíróság elé.

A 7 éves Emily Jones édesapja, Mark szíve teljesen összetört, amikor lányát egy parkban kivégezték. Most a Mirrornak beszélt érzéseiről, és arról, hogy mi történt pontosan, mire emlékszik. Elmondása szerint a kislánnyal kint voltak a parkban, és a gyerek kocogó édesanyját, Sarah-t figyelték, majd fagyizni akartak menni. Ezt a meghitt pillanatot törte meg örökre egy nő, aki hirtelen megölte a kislányt. Őt később a nyomozók a 30 éves Eltiona Skanaként azonosították.

Mark szerint Emily észrevette, hogy anyukája a domb alján fut, és arra kérte, hadd menjen oda hozzá. A kislány anyja felé rollerezve kiabálta: „Anya, anya!„ – ezzel felhívta magára Skana figyelmét, aki ekkor egy padon ült. Odasietett a gyerek mellé és egy késsel elvágta a torkát.

Az apa elmondása szerint Sarah először nem is észlelte, hogy mi történt, futott tovább, mivel fejhallgató volt a fején. A kislánytól 200 méterre lévő Mark először azt hitte, kislánya megbotlott a rollerrel, és a nő csak fel akarja segíteni. Egy, a közelben lévő nő kezdett el kiabálni, hogy leszúrták, erre Mark odaszaladt a gyerekhez, miközben a támadó elmenekült.

„Emilyért futottam, teljesen megrémültem. Tudtam, hogy nagy a baj. Csak arra gondoltam: „Istenem, elveszítem, elveszítem”. Azt kiabáltam: „Csak maradj velem, Emily, maradj velem. Ne hagyj el.„ – emlékezett vissza a tragikus pillanatokra Mark.

Emilyt helikopterrel szállították a Salford Royal Kórházba, de sajnos fél óra múlva a megérkezése után meghalt. Skana bűnösnek vallotta magát Emily Jones halálában, de tagadta a gyilkosságot. A héten a Manchester Minshull Street Korona Bíróság meghallgatta a támadót, aki 2014-ben családjával Albániából érkezett az Egyesült Királyságba, s mint kiderült, mentális betegségben szenved.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Vezércikk – A baloldal új reménysége mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?