Létrehozva: 2021.01.17.

„Még csak most kezdte az életét élni„ – könnyeivel küszködve szólalt meg a meggyilkolt fiát gyászoló anya

A friss diplomás Milan Loncart szerda este lőtték le Philadelphiában, miközben kutyáját sétáltatta. A gyilkosokat nagy erőkkel keresi a rendőrség.

Milan Loncar nemrég végzett egy mérnöki egyetemen, ám ígéretes jövőjétől életével együtt megfosztotta két férfi, amikor szerdán brutálisan meggyilkolták – írja a Daily Star.

A 25 éves fiút két férfi vette észre, amikor Roo nevű tacskó-csivava keverék kutyáját sétáltatta este 7 óra körül. A kamerafelvételek alapján az utcákat járták már egy ideje, amikor belebotlottak Milanba. Megállították, fegyvert fogtak rá és átkutatták a zsebeit. Ezután a fegyvert tartó bűnöző lelőtte a fiatalt, és elmenekültek a helyszínről.

Hiába jött a segítség, Milannak már késő volt, halottnak nyilvánították.

A fiú anyja, Amy Lounsberry úgy írta le gyermekét, mint „kedves, szeretettel teli fiút, aki csak most kezdte az életét”, és egy interjúban elmondta, nagyon szomorúnak tartja, hogy az élete ilyen hamar véget ért, ráadásul így kellett meghalnia.

„Márciusban költözött a barátnőjéhez, lediplomázott és már az első munkahelyén dolgozott. Még csak most kezdte az életét élni...„ – mondta könnyek között Amy. „Nem tudom, miért tették, nem tudom megérteni. Nem kaptak pénzt, tényleg ezért kellett meghalnia a fiamnak?”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért