Létrehozva: 2019.02.15.

Meg fog bukni Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök!

Április 28-án, az elõrehozott választásokon, a jobboldali koalíció több mint 50 százalékot, a szocialisták pedig legfeljebb 40 százalékot szereznek majd a jelenlegi adatok szerint.

A nemzetek Európájának sorsát és a májusi EP választásokat is döntően befolyásoló esemény lesz április 28-án. Miután megbukott a jövő évi költségvetés szavazásán, előrehozott választásokat jelentett be ma délelőtt Pedro Sánchez jelenlegi spanyol kormányfő.

Õ az, akit tavaly június végén,

a kinevezése után alig néhány nappal, váratlanul meglátogatott Soros György a Moncloa palotában, pedig ez a látogatás előzetesen nem is szerepelt a heti programjában.

Másfél órán át tárgyaltak egymással és a megbeszélésen senki más nem vett részt, csak a Sorost kísérő két, azonosítatlan személy, akikről a spanyol sajtó azt feltételezte, hogy pénzügyi tanácsadók lehettek...

Azóta Pedro Sánchez a migránsok befogadása mellett állt ki. Ezt az is bizonyítja, hogy 2018-ban már 128 százalékkal többen érkeztek Afrikából a déli partra, mint egy évvel korábban.

A spanyol Tengeri Mentő és a Polgári Gárda (Salvamento Marítimo és a Guardia Civil) hajói az esetek egy részében még akkor is Spanyolországba szállították és szállítják a Marokkóban csónakba szállt bevándorlókat, amikor azok még jóval közelebb vannak Marokkóhoz, mint Spanyolországhoz. A Malaga városához közeli kikötőbe viszik őket ahol azután buszra szállnak és folytatják az útjukat s befogadó helyszínek felé – írta meg a Ripost a Casoaislado.es alapján.

Igenám, de a spanyol jobboldal sem maradt tétlen, különösképpen azért, mert rakéta sebességgel betört a migrációt ellenző, magát nemzetinek nevező párt, a VOX. Decemberben bejutott Andalúzia parlamentjébe, ahol összefogott a szintén jobboldali Ciudadanos-al (a Polgárok Pártja, liberális színezettel) és a konzervatív Néppárttal, és megtörték a szocialista munkáspárt /PSOE/ több évtizedes uralmát.

Nagyjából ugyanez várható április 28-án is. Ha ránézünk az alábbi grafikonra, világosan látszanak a jelenlegi erőviszonyok.

A szocialisták támogatottsága 24 százalék, a spanyol egyesült baloldallal együtt /GUE+NGL/ sem több mint 40 százalék, de a Néppárté önmagában is 23. Ha hozzájuk számoljuk a Ciudadanos 19 és a VOX 9 százalékát, akkor ez 51 százalék.

Ezek persze januári adatok és az apróbb pártokkal nem számolunk amelyek azonban egy híján még a 3 százalékos parlamenti bejutási küszöböt sem fogják elérni. Úgyhogy minden jel szerint április 28-a
után új időszámítás kezdődik Spanyolországban, éppen a legjobbkor a május 26-i EP választások előtt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az F1 Kínai Nagydíj szabadedzése élőben

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

metropol.hu

Péntektől újabb, jelentős árváltozások lesznek a benzinkutakon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő