Létrehozva: 2019.06.26.

Még tart a vészhelyzet, kiürítették a magyarok kedvenc üdülőhelyét

A horvátországi Rab szigetét robbanásveszély miatt ürítették ki, a mentés éjjel kezdõdött, de még reggel is tartott.

Robbanásveszély miatt nyolcvan embert evakuáltak a horvátországi Rab városában, az adriai-tengeri Rab szigetén, miután egy gázszivárgás nyomán propán-bután gázbuborék keletkezett a régi városrész alatt.

Milivoj Licin tűzoltóparancsnok a sajtónak úgy nyilatkozott: kedden késő délután kaptak bejelentést arról, hogy gázszag érződik a város központjában. Miután kiderült, hogy a gáz magas koncentrációja miatt robbanásveszély áll fenn, azonnal elkezdték kimenekíteni a környékről az embereket, köztük turistákat is néhány szállodából - mondta.

Hozzátette: egy részüket még az éjszaka, másokat reggel költöztettek el a helyszínről.

Elmondta, hogy a gáz egy csőtörés miatt kezdett erősen szivárogni, buborékot képezve a föld alatt. Egyelőre lezárták a teljes városközpontot, és most arra várnak, hogy a természet megtegye a magáét, és a koncentráció csökkenjen - hangsúlyozta.

"Kiszellőztetjük az érintett épületeket, a csatornahálózatot, és folyamatosan mérjük a gázszintet" - fogalmazott. Sajtóhírek szerint a gázrobbanás lehetősége továbbra is fennáll, és a helyzet még mindig veszélyes - írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre

KÜLFÖLD

Hihetetlen módon jelzett az agydaganatos édesanya szervezete

KÜLFÖLD

„Kivételes ember volt” – lezuhant a népszerű balett-táncos gépe, születésnapja után hunyt el