Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.28.

Megdöbbentő bejelentést tettek a tudósok: a maszkviselés megtagadása súlyos személyiségzavart jelezhet

Meglepő eredményt hozott egy tanulmány, ami a koronavírussal kapcsolatos biztonsági korlátozásokat kutatta.

Megdöbbentő eredményre jutott a felmérés, ami során 1500 ember részvételével derítették ki, miként gondolkodnak az emberek a kötelező maszkviselésről és más, koronavírussal kapcsolatos biztonsági korlátozásokról.

A Brazíliában végzett kutatásból kiderült: a megkérdezett 18 és 73 év közötti emberek két nagy személyiségcsoportra oszlottak. Azokat az embereket, akik együttműködést mutattak, az empatikus kategóriába sorolták, az ellenkezőket pedig az antiszociálisba – nem véletlenül.

Képünk illusztráció

Mint megállapították, azok az emberek, akik nem mutatnak együttműködést a maszkviseléssel szemben, súlyos antiszociális zavarban szenvedhetnek. A kutatók szerint a kategóriába esőket az érzéketlenség, a felelőtlenség és a csalás jellemzi, ezek pedig nagyban befolyásolják az egyén gondolkodását és másokkal való kapcsolatát a kialakult járványhelyzetben is.

„Mint minden ilyen betegség, az antiszociális személyiségzavar is széles körben okozhat károkat. Az ilyen emberek hajlamosak az alkalmi helytelen viselkedésre, de a folytonos törvénysértésre, és más, súlyos bűncselekmények elkövetésére is” – állapították meg a felméréssel kapcsolatban, majd hozzátették: a pszichopaták az antiszociális személyiségzavar súlyos formájával rendelkeznek.

„Ha csak részben is, de az eredmény megmagyarázza, egyesek miért nem tartják be még mindig a kötelező óvintézkedéseket. Még annak ellenére sem, hogy a fertőzöttek és az elhunytak száma folyamatosan növekszik” – tette hozzá a felmérésben résztvevő egyik kutató.

(via)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

magyarnemzet.hu

Teljesült Gulácsi kívánsága, a Bayern ezzel csúnyán hoppon maradt

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány