Létrehozva: 2020.07.25.

Megdöbbentő: egy nő azt állítja, Maddie él és találkozott vele

Egy nyugdíjas nő látni vélte három évvel ezelőtt.

Egy nyugdíjas tanár elmondása szerint látta, hogy három évvel ezelőtt Madeleine McCann egy másik fiatal lánnyal beszélgetett egy albufeirai szupermarketben. Az említett hely 37 mérföld távolságra esik attól a szállodától, ahol Maddie 2007-ben eltűnt.

A nő, akire csak Marianként hivatkozik a Daily Star oldala, váltig állította, hogy a portugál Albufeira üdülőhelynél németül beszélgetett az eltűnt lány. Sőt arra is szolgált magyarázattal, miért gondolja, hogy Maddiet látta.

Fotó: Europress – AFP/TERI BLYTHE/METROPOLITAN POLICE SERVICE

„Világosan láttam őt, és biztos vagyok abban, amit láttam. Körülbelül 13 éves volt akkor. A jobb szemében pedig ott volt a megkülönböztető folt” – mondta a nő.

„Egy másik tizenéves lánnyal volt. Németül beszéltek. Pékségben voltak. Szerintem senki nem volt velük. Néhány másodperc múlva rájöttem, hogy ki lehet, de akkora már késő volt. Biztos vagyok benne, hogy őt láttam” – tette hozzá a nyugdíjas tanár.

A portugál tévének azt is bevallotta, hogy akkoriban nem tett bejelentést a rendőrségen. Azonban, most, hogy újra előkerült az ügy és újra látta a kislány fotóját, visszaemlékezett a történtekre és bár még a családdal nem vette fel a kapcsolatot, a rendőrségen szívesen tenne bejelentést.

„Arra is emlékszem, hogy egy sárga és fehér színű furgont láttam akkor a parkolóban” - nyilatkozta a tanárnő, aki akkor döntött a felszólalás mellett mikor megtudta, hogy Németországban is rabolt Bruecker egy női bűntársával.

Chrisian Bruecker szülei szálloda szobájából rabolta el a kis Maddiet, akinek holttestét kutakban kezdték keresni a hatóságok, de még eddig nem bukkantak a nyomára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl