Létrehozva: 2021.12.06.

Megdöbbentő: elkapta a koronavírus-fertőzést a két állatkerti víziló, Imani és Hermien Antwerpenben

Az állatok jól vannak, csak az orruk folyik, karanténba kerültek.

Nem tudni, hogyan kapta el a 14 éves Imani és a 41 éves Hermien a betegséget.

A vízilovak orra általában nedves, de a gondozóknak feltűnt a váladékürülés, ezért tesztelték az állatokat – írja a BBC.

Az állatkertben érvényes korlátozásokat megszigorították addig, amíg Imani és Hermien tesztje negatív nem lesz. A vízilovak területét lezárták, gondozóik maszkot, kesztyűt viselnek és fertőtlenítik a cipőiket, mielőtt bármilyen kapcsolatba kerülnének az állatokkal.

A gondozóik tesztje negatív lett.

„Úgy tudom, ez az első feljegyzett fertőzés ennél a fajnál. A vírus világszerte többnyire csak nagymajmoknál és macskaféléknél jelentkezett” – mondta Francis Vercammen, az antwerpeni intézmény állatorvosa.

Nemrég Kanadában fedeztek fel három, Coviddal fertőzött vad szarvast. A korlátozott mennyiségű tesztelés miatt azonban nem lehet tudni, valójában mennyire terjedt el a koronavírus a vadon élő állatoknál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat