Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.06.06.

Megdöbbentő jelentés: Merkel tudta, hogy bukás lesz a migránspolitkája

Németországban olyan új jelentések kerültek nyilvánosságra, amelyekbõl kiderül, hogy már 2017 elején kancellári szintig tájékoztatták a német kormányt, hogy a migrációs- és menekültügyi hatósággal meg fog bukni az ország migrációs politikája. Angela Merkel mégsem tett semmit!

Hallgatás, féligazságok és a felelősség átjátszása.

Ezek mentek hosszú ideig Németországban még azután is, hogy egyértelművé vált mindenki számára, hogy a migrációs válságot nem fogja tudni úgy kezelni a német kormány, ahogy azt korábban Angela Merkel megígérte. Egy új jelentésből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a kancellárt is többször értesítették, hogy az ország legrosszabbul működő hivatalával, a szövetségi migrációs- és menekültügyi hivatallal (BAMF) nem fogják tudni megoldani az ország legnagyobb problémáját, a bevándorlást. Ezt a jelentést azonban a belügyminisztérium a mai napig nem tette közzé, mélyen hallgattak inkább róla - írja a Bild. 

A 45 oldalas dokumentáció 2017 év elejéről származik, és összefoglalják benne a hivatal legnagyobb problémáit, de javaslatokat is tesznek benne a megoldásukra. Az iromány címe: A válság elkerülhető lett volna. A jelentés megszületése azonnal eljutott a belügyminisztériumig, ahonnan továbbították azt a kancellári hivatalhoz. A dokumentumok szerzője az a 66 éves Frank-Jürgen Weise, aki Merkel asszony kérésére 2015 októberében átvette a BAMF-et, és egészen 2016 év végéig vezette is azt. Az egyik legerősebb mondat talán az, amikor Weise magáról és a kollégáiról ír:

Az új vezetés ilyen rossz körülményeket még soha egyetlen másik hivatalban sem tapasztalt.

A jelentés legfőbb tanulsága, hogy ilyen körülmények között szinte lehetetlen volt kezelni a migrációs válságot, mint utólag kiderült, ez nem is sikerült azoknak a németeknek, akiket mindig a precizitásuk miatt emlegetünk. Egy másik bizalmas jelentés szerint Frank-Jürgen Weise a leköszönése után, 2017 márciusában és májusában is beszélt személyesen Angela Merkellel a hivatal hibáiról.

A német kancellár tehát legkésőbb – de feltehetőleg már jóval korábban is – 2017 elején pontosan tudta, hogy a migrációért felelős hivatallal káoszba fog fulladni a rendszer. Feltehetően a tavaly szeptemberben tartott választások miatt mégsem ismerhette el a kormány, hogy kudarcot vallottak. Ehelyett inkább sajtóhírekből kellett meg tudnia a német embereknek, hogy a vezetőjük és annak kormánya cserbenhagyta őket.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a kiszivárgott jelentésnek lesz-e, és ha lesz, akkor milyen politikai következményei lesznek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány