Létrehozva: 2018.05.21.

Megerősítették: meghalt Hitler

Az egyik legnépszerûbb összeesküvés-elmélet kapott léket egy francia kutatásnak köszönhetõen: Adolf Hitler valóban meghalt 1945-ben.

Egy francia kutatócsoport vizsgálhatta meg Hitler Moszkvában tartott fogsorát, hogy megállapítsák, mikor és mi okozhatta a náci vezér halálát.

 

Ezek egyértelműen az ő fogai, nem lehet kétségünk. A tanulmányunk pedig azt igazolja, hogy Hitler 1945-ben halt meg” – mondta Philippe Charlier professzor.

Ezzel szeretnénk véget vetni minden, Hitlerről szóló összeesküvés-elméletnek. Nem menekült tengeralattjárón Argentínába, nem bujkál egy bázison az Antarktiszon, és nincs a Hold sötét oldalán.

Az öt professzor kutatását pénteken hozták nyilvánosságra a European Journal of Internal Medicine szaklapban. A kutatók azt is leírták, hogy a fogakon nem találtak hússzövet-maradványokat, tehát az is tény, hogy a Führer vegetáriánus volt.

A halál pontos okát azonban nem volt lehetőségük kideríteni – Hitler koponyáját ugyan megnézhették, ám alapos kutatásokat nem végezhettek rajta. A náci vezér 1945. április 30-án követett el öngyilkosságot Eva Braunnal, egyes vélemények szerint ciánkapszulával, míg mások szerint főbe lőtte magát. Charlierék elmondása szerint a koponya jobb felén valóban volt egy lyuk, amit akár golyó is okozhatott, de ezt nem vizsgálhatták. A fogakon azonban nem találtak lőpormaradványokat, így ha Hitler pisztollyal is ölte meg magát, az biztos, hogy a csövet nem a szájába dugta. A fogakon azonban kékes maradványokat is találtak, amely ciánra utalhat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor: Mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia mindaddig, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

mandiner.hu

Giorgia Meloni: Ami Brüsszelben történik, az megdöbbenéssel tölt el bennünket

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Áll a bál: tolószékbe került a tévés, és a népszerű énekesnő tehet az egészről

KÜLFÖLD

Elképesztő, hogyan kértek segítséget a lakatlan szigeten rekedt hajótöröttek

KÜLFÖLD

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA