KÜLFÖLD

Sokkoló tragédia: csoportosan megerőszakolták a 9 éves angyalarcú lányt, majd elégették

Az apja és az anyja is minden követ megmozgatott eltűnt gyermekük után. Még a falubeliek is besegítettek, de nem tudták megmenteni a 9 éves kislányt.
  • Szerző: Ripost

Borzalmas tragédia rázott meg egy kis falut az indiai Újdlehiben. A szülei vízért küldtek el egy 9 éves kislányt a közeli krematóriumhoz. Ám amikor hazafelé tartott, egy csapat férfi állítólag elrabolta.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Az ártatlan kislánynak olyan borzalmakat kellett átélnie, amit egy felnőtt nő sem tudott volna lelkileg elviselni. Miután a helyi szekta csoportosan megerőszakolta, megölték, majd a holttestét nyílt tűzőn égették el.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A BBC News szerint az áldozat szülei koldusok, akiknek kevés pénzük van a túléléshez. Azt mondták, a kislány az egyetlen gyermekük volt, és állítólag csak néhány percre ment el, mivel a krematórium közel van az otthonukhoz.

„Amikor több mint egy órán keresztül nem tért vissza, elmentem megkeresni. A krematóriumban találtam rá a földön fekve. Az ajka kék volt, az orra alatt vér volt, a kezén és a karján zúzódások voltak, a ruhája pedig vizes volt” – zokogta a gyermek édesanyja.

Az édesanyja, Radhey Shyam elmondása szerint egy helyi szekta a felelős kislánya haláláért. A pap ugyanis azt mondta neki, hogy gyermekét áramütés érte és megpróbálta pénzzel megvesztegetni, hogy ne szóljon a rendőrségnek – írja a Crime Online.

„Megdöbbentem, és megkértem a papot, hogy mondja el, hogyan halhatott meg a lányom. Mondtam neki, hogy el akarom vinni a rendőrségre és a kórházba, de ő visszautasította, mondván: „Ne tegye ezt. Adok pénzt, de rendezzük el itt az ügyet” – mondta az anya, akit ezután kirúgott a férfi az épületből.

A gyermek apja számos falubelivel együtt a krematóriumba rohant, de mire odaért, lánya testének nagy részét már elégették. Megpróbálták eloltani a tüzet, de csak a bokáját és lábát tudták visszaszerezni.

Hétfőn a papot és három másik férfit letartóztatták gyilkosság, nemi erőszak és bizonyítékrongálás gyanújával – közölte Ingit Singh, a Delhi rendőrség délnyugati körzetének munkatársa.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?