Létrehozva: 2020.05.26.

Megerőszakolta saját anyját egy férfi, a hajánál fogva rángatta be a szobába

Háromszor is megerőszakolta az édesanyját egy férfi.

Borzalmas történet rázta meg a nyugat-ausztráliai Pilbarát. Egy férfi a saját édesanyját erőszakolta meg.

A férfi részegen és mettől beállva érkezett haza. Egy csővel először úgy csípőn ütötte az 56 éves édesanyját, hogy a nő elvágódott.

A férfi ekkor a hajánál fogva bevonszolta a nőt a hálószobába, ahol háromszor is megerőszakolta.

A borzalom azonban folytatódott: lerángatta a nőt az ágyról a földre, majd átment a másik szobába és lefeküdt. Az anya sikoltozott a fájdalomtól, ugyanis eltört a csípője is. A férfit ez azonban nem hatotta meg. Az anyának félájultan végül sikerült elkúsznia a telefonért és értesítette a lányát, aki azonnal riasztotta a hatóságokat.

A kegyetlen férfit most állították bíróság elé, ahol 17 év börtönt kapott. A bíró a tárgyaláson elmondta, eddigi karrierje során még sosem volt ilyen szörnyű ügye és egyenesen szörnyetegnek nevezte a férfit – írta a Daily Mail.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?