Létrehozva: 2018.09.04.

Megerőszakoltak egy 10 éves kisfiút az osztálykiránduláson (+18)

Bestiális támadásra derült fény Németországban. A német sajtó beszámolói szerint egy 10 éves kisfiút erõszakolt meg afgán osztálytársa az év végi kiránduláson. Az áldozatot két, migránscsaládból származó 11 éves gyerek fogta le.

A vakáció beköszönte előtt, a csapatépítés szellemében hirdették meg azt az osztálykirándulást, amelyen egy berlini iskola 38 diákja vett részt. Az ottalvós utazás azonban az egyik negyedikes gyermek számára rémálommá vált. Afgán osztálytársa már napközben közölte:

este meg*lak,

de a rémült kisiskolás nem mert segítséget kérni. Este az afgán tanuló valóra váltotta fenyegetését: egy 11 éves szír és egy hasonló korú afgán migráns gyerek segítéségével megerőszakolta a 10 éves áldozatot. A szexuálisan bántalmazott gyermek állampolgárságát nem közölték a hatóságok. A kisfiú szenvedését ráadásul két másik diák is végignézte, de nem akadályozták meg az erőszakot.

A tanárok és a kísérők semmit nem gyanítottak, másfél héttel később az áldozat egyik legjobb barátja beszélt a történtekről az iskolapszichológusnak. Miután az iskola vezetője is tudomást szerzett a történtekről, értesítette a szülőket és a rendőrséget. A városi tanács pedig egyértelművé tette, hogy a feltételezett elkövetők nem térhetnek vissza az iskolájukba, mindhármuknak másik fővárosi iskolát kerestek. A 10 éves afgán erőszakoló az életkora miatt még nem büntethető.

Iskolatársai azt állítják, hogy már korábban is többször viselkedett erőszakosan, gyakran verekedett.

A német Bild című napilap megjegyzi, hogy a berlini iskola egyébként is nagyon problémás: szinte mindennap történik erőszakos bűncselekmény az intézményen belül, még az elsősök sem tanúsítanak tiszteletet a tanáraik iránt, a statisztikák szerint pedig minden hetedik diák csak hébe-hóba látogatja a tanórákat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

magyarnemzet.hu

Lékai Máté bombaerős olimpiára készül, elmaradhat az Egyiptom elleni meccs

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő

KÜLFÖLD

Egy pillanatra fordított hátat: kádba fulladt egy 7 hónapos kisfiú, édesanyja összetört