Létrehozva: 2018.11.13.

Megerőszakoltak egy nőt a kölni karneválon!

Rögtön az elsõ napon már 14 szexuális támadás volt, az erõszakot a dóm mellett követték el. A karnevál kezdete óta száz kisebb bûncselekmény is történt.

A kölni karnevál a világ egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepélye. Ezen rangra és korra való tekintet nélkül maskarába bújnak a konszolidált idős párok és a fiatalok is; még a csöppnyi gyerekeket is beöltöztetik.

A mostani karnevált vasárnap, 11 óra 11 perckor nyitották meg és már az első napon több szexuális bűncselekmény történt. Tegnap a rendőrség 14 ilyen esetről számolt be, amelyek között volt egy ma még nem teljesen tisztázott nemi erőszak is. Egy 42 éves nőt a kölni dóm közelében erőszakoltak meg.

Az Express úgy értesült, hogy egy 35 éves férfi egy a helyszínen elhelyezett mobil WC-ben erőszakolta meg az asszonyt.

A lap úgy tudja, hogy az ujjaival követte el az erőszakot, majd menekülni próbált, de elkapták és letartóztatták. Bár később szabadon engedték, az ügy a bíróságon folytatódik.

Ezen kívül már száz /!!/ kisebb bűncselekmény is történt: főként testi sértések és zsebtolvajlások.

Forrás: OE24.at

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya