Létrehozva: 2021.08.18.

„Ha ismertük volna a jeleket, talán megmenthettük volna„ – hirtelen rosszul lett és meghalt a 3 gyermekes anya

Azt hitte, hogy pánikrohama van, végül meghalt az asszony.

Az 53 éves Betty Gallivan egy nap hirtelen mellkasi fájdalmat és légszomjat érzett, ezért mentőt hívott. Azt hitte, pánikrohama van, mert már nem ez lett volna az első alkalom, és annak is hasonló tünetei vannak. A mentő a biztonság kedvéért bevitte a kórházba, útközben azonban az asszony rosszabbul lett.

A kórházi vizsgálatok kimutatták, hogy a háromgyermekes édesanya tüdőembóliában szenvedett és vérrög keletkezett a tüdejében. A kórházban vesztette életét, körülbelül egy órával azután, hogy rosszul lett írja a Mirror.

„Egészséges és boldog anyukám volt, legalábbis ezt hittem. Mindenki szerette, és néhány óra alatt elvesztettük valami miatt, amiről keveset tudtunk még akkor„ – mondta a nő lánya, Stevie Stephens. „Ha ismertük volna a jeleket, talán hamarabb léphettünk volna, talán megmenthettük volna...”

Stevie nem aggódott anyjáért, hiszen azt hitte, nincs komolyabb baja. Majd jött a hívás a kórházból, hogy azonnal menjen be hozzá.

„Mire odaértem, már késő volt. El sem tudtam búcsúzni tőle.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők