Létrehozva: 2021.06.10.

„Úgy érzem, haldoklom„ – tinédzser fia után meghalt a fiatal édesanya is

Szörnyű veszteséget kell feldolgoznia a férjnek, aki egész családját elvesztette.

Mindössze 36 évet élt az az édesanya, aki előtt még ott állt az élet. Kim csak néhány nappal a születésnapja után hunyt el, csupán néhány hónappal azután, hogy kisfiát elvesztette. Tizenéves fia egy ételtől allergiás reakciót kapott, életét már nem tudták megmenteni.

A családot ért második tragédia előtt néhány nappal az édesanya fejfájásra panaszkodott, ám amit akkor még nem tudtak, hogy ez nem egy egyszerű fejfájás: valójában a diagnosztizálatlan leukémia okozta halálos agyvérzés tünete volt.

A családfő, a 45 éves Chris így nemcsak 16 éves fiát, de feleségét is elvesztette, s most meg kell birkóznia a gyásszal

„Hogy őszinte legyek, Kim nem szeretett orvosokhoz fordulni, ráadásul az egész csak fejfájással kezdődött, nem gondoltuk, hogy komolyabb lehet a baj„ – magyarázta Chris a Daily Starnak. „Hétfőn fájt a feje, keddre semmi baj sem volt. Aztán csütörtök este már én vittem az ágyba, akkor azt mondta: „Úgy érzem, haldoklom”. Pénteken felöltöztettem és a földszinten vártuk a mentőket.”

Az asszony a kórházban elhunyt. A férj elmondása szerint a fejfájáson kívül nem volt más előjele annak, hogy Kim leukémiában szenvedne. Gyermekei édesanyját angyalként jellemezte.

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Zelenszkij elleni merényletet hiúsított meg az ukrán kémelhárítás

ripost.hu

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

vg.hu

Magyarország szívesen tanul Kínától: keleti fejlett technológiákat sajátíthat el a hazai ipar

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

VV Virág luxusmárkával villog, durván nekimentek a kommentelők

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt