KÜLFÖLD

Szívszorító: meghalt egy 3 éves kislány, mert elszakították az édesanyjától

A nő magához akarta venni gyermekét, de nem engedték meg a számára. Hónapokkal később valóra vált a rémálma, mert végül belehalt a bántalmazásba.
  • Szerző: Ripost

Borzalmas kínokat kellett átélnie egy mindössze 3 éves kislánynak az amerikai Texasban. Az egész azzal kezdődött, hogy egy édesanya, Philips munkája megszűnt, az ügynöksége ellen ráadásul nyomozást indítottak. Mivel nem volt állása a gyámhatóság elvette tőle kislányait és keresztanyjukhoz helyezte.

Tarija Carter és egy éves kishúga, így került Shawanda Hamilton (35) és Huey Hamilton (52) felügyelete alá. Kezdetben az édesanya is beköltözhetett kislányaival a családhoz, de amint a férfi hazatért a börtönből, mennie kellett.

szomorú kislány

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Egy évvel később Philips megpróbálta visszaszerezni lányait, mivel egy éve nem láthatta őket. Mindez Carter halála előtt hónapokkal kezdődött. Azonban a bíróság saját lakás hiányában nem adta vissza a gyerekek felügyeleti jógát.

A halottkém megállapította, hogy Tarija Carter egy bakteriális fertőzés miatt vesztette életét, miután megsérült a térdén, és nem kezelték rendesen a gyógyulását. A jelentésben az is szerepel, hogy a kislány testén több zúzódásos sérülést is talált, ami bántalmazásra utal – írja a Crime Online.

A Családügyi és védelmi Szolgálat később azt állította, hogy az édesanya nem kérte kislányai újbóli elhelyezését, sőt állítólag lemondott róluk. Az eset kapcsán a nevelő szülőket börtönbe zárták, Shawanda Hamilton 150 000 dollár (45 millió forint) óvadék fejében szabadlábon távozhat.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?