Létrehozva: 2021.02.03.

Megható videó: először ölelhette magához gyermekét a koronavírus anya

Az egyébként teljesen egészséges édesanya elkapta a koronavírust, a szülés után pedig kómába esett. Azóta most tarthatta először kezében gyermekét.

Elsa Larkin férjének, Tommynak még tavaly év végén mondták azt az orvosok, hogy búcsúzzon el születendő gyermekétől és feleségétől, ugyanis valószínűleg nem fogják túlélni a szülést. A 34 éves asszony még karácsony előtt kapta el a koronavírust, és hetekig küzdött a gyilkos fertőzéssel.

Elsát a London délnyugati részén fekvő Kingston Kórházba szállították. Ugyan nem volt alapbetegsége, mégis nagyon rossz állapotba került, és ez egyre csak romlott. Intenzív osztályra került, ahol mesterséges kómába és lélegeztetőgépre került – írja a The Sun.

Január 5-én az orvosok úgy döntöttek, hogy két hónappal az esedékessége előtt sürgősen világra segítik Elsa babáját, akit az orvosukról nevezték el Florence-nek. Az, hogy megszületett, életmentő volt számára, annak ellenére is, hogy mindössze másfél kilóval jött világra.

Az anyuka két hetet töltött kómában, így ő nem is láthatta gyermekét addig. Mikor felébredt, az volt az első gondolata, hogy mikor láthatja a kicsit.

„Nagyon-nagyon nehéz volt. Azt mondták, hogy majd holnap, mindig csak holnap, mert minden egyes nap kérdeztem tőlük. Addig viszont nem láthattam, míg nem lettem jobban„ – mondta az anyuka, aki végül átmehetett a szülészeti osztályra, és találkozhatott gyermekével. „Először látni a gyermekemet, ez akkora erőt adott! Hamarosan az ágyból is fel tudtam kelni. Hihetetlen volt látni, hogy mennyire pici és törékeny. Erre nincsenek szavak, sosem gondoltuk, hogy majd így alakul ez az egész.”

Ma már otthon vannak másik két lányukkal és kisbabájukkal, ám Tommy örökké emlékezni fog erre a nehéz időszakra.

„Nagyon beteg volt. Azt mondták, hogy búcsúzzak el a másik felemtől, és a még meg nem született babámtól is, mert életveszélyes állapotba kerültek. Félelmetes volt, a legfélelmetesebb dolog, amit életemben átéltem, borzasztó volt” – mondta utólag az apuka, aki ekkor teljesen összetört, ám azóta nagyon boldogok, hogy együtt lehet a család.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Gulyás Gergely: Épeszű ember nem tárja a nyilvánosság elé a feleségével folytatott beszélgetést

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?