Létrehozva: 2020.07.09.

Megint lefoglalták a német tengeri migránstaxit

Lefoglalták a Sea-Watch német civilszervezet hajóját az olasz hatóságok a szicíliai Porto Empedocle kikötőjében, miután „számos szabálytalanságot” fedeztek fel rajta – közölte az olasz parti őrség.

A Sea Watch 3 nevű hajó fedélzetén több mint kétszáz migráns érkezett Olaszországba. A menedékkérőket a Moby Zaza nevű karanténhajóra vitték a koronavírus-járvány miatt, míg a hajó legénysége a szükséges karanténidő leteltét követően köthetett ki.

Az olasz parti őrség szakemberei – a hatóság közlése szerint – a Sea-Watch 3 fedélzetét átvizsgálva számos, a hajó legénységét, valamint utasait veszélyeztető műszaki és működési szabálytalanságot találtak. A parti őrség közölte azt is, hogy a hajó regisztrációja szerinti állami, vagyis Németország beavatkozására van szükség. A szabálytalanságok orvoslásáig a jármű hatósági őrizet alatt kikötve marad.

Az olasz hatóságok májusban hasonló indokkal foglalták le a spanyol Salvamento Marítimo Humanitario nem kormányzati szervezet Aita Mari nevű hajóját, illetve a Sea-Eye német civilszervezet Alan Kurdi nevű hajóját a palermói kikötőben.

A Sea-Watch szerint a hajó június 6-án kezdte újra a járvány miatt megszakított tevékenységét a földközi-tengeri migrációs útvonalon. A pandémia miatt Olaszország és Málta nem engedi a közvetlenül partra a civilszervezetek hajóinak fedélzetén érkező illegális bevándorlókat, hanem karanténhajókon helyezi el őket.

Emlékezetes, hogy tavaly júniusban a migránstaxi kapitánya, Carola Rackete az olasz hatóságok tilalma ellenére, a parti őrség hajójának nekiütközve kikötött Lampedusa szigetén. Az erőszakos akció után a német kapitányt őrizetbe vették és eljárást indítottak ellene, ám néhány nappal később egy Matteo Salvini akkori belügyminiszterrel nem szimpatizáló szicíliai bíró elrendelte a férfi szabadlábra helyezését, mondván, hogy Rachete „csak a kötelességét teljesítette”.

Salvini szégyennek, abszurdnak, horrornak nevezte, hogy az olasz bíróság számára az olasz törvények megszegése, az olasz pénzügyőrség hajójának való nekihajtás nem elegendő a kapitány börtönbe küldéséhez. „Majdnem megölt öt olasz katonát! Még mi kell ahhoz, hogy börtönbe kerüljön?” – kérdezte a Liga kormánypárt vezetője és kijelentette, hogy az illetékes bíró politikai döntést hozott.

Miután 2019 augusztusában a Liga felmondta a koalíciót az Öt csillaggal és Salvini már nem volt belügyminiszter, az új, balos kormány elengedte a bűncselekményt elkövető Rachete-t és a migránsokat szállító hajót. A német törvénysértőt sok helyütt hősként ünnepelték, miközben Salvinit perrel fenyegették azért, mert be akarta tartatni a törvényeket

Az olasz hatóságok mostani döntése nem a migránstaxiztatás miatt született meg, de azért jó ürügy arra, hogy legalább ideiglenesen leállítsák az illegális migránsok beutaztatását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl