Létrehozva: 2020.11.18.

Megjelent a koronavírus-járvány harmadik hulláma, Japánban rekordszámú fertőzöttet jelentettek

Japánban most először fordult elő a koronavírus-járvány kitörése óta, hogy kétezernél is több covidos beteget regisztráltak a hatóságok 24 óra leforgása alatt. Tokióban is rekordszámú fertőzöttet jelentettek, sokak szerint azért is ijesztő ez, mert jövőre a szigetországban tervezik megrendezni a nyári olimpiai játékokat.

Szakértők szerint a koronavírus harmadik hulláma érhette el a 127 millió lakossal rendelkező Japánt. A szigetországban az elmúlt 24 órában annyi koronavírusos beteget találtak, mint korábban még egyszer sem. A nemzetközi összehasonlításban azonban még így is nagyon jól áll Japán, mivel a rekordérték is csak valamivel több mint kétezer fő. A siker titka minden bizonnyal az, hogy a szigetországban szinte tényleg mindenki, kivétel nélkül visel maszkot.

Tokió úgy reagált a negatív rekordra, hogy elrendelték a legmagasabb szintű járványügyi készültséget.

Fotó: AFP

A fővárosban pontosan tudják, hogy nagyon elővigyázatosnak kell lenniük, mivel pár hónap múlva náluk rendeznék az olimpiát. A japán kormány megerősítette, hogy nem áll szándékukban elhalasztani ismét az olimpiát. A hivatalos álláspont szerint, ha jövő nyáron nem rendezheti meg Japán az olimpiát, akkor elhalasztás helyett végleges törlésre kerül az esemény. Ez azonban még a világ harmadik legerősebb gazdaságának tartott Japánt is megrendítené.

Először haladta meg a százat a koronavírus-járvány halálos áldozatainak napi száma Ausztriában – közölte az osztrák egészségügyi minisztérium szerdán.

A tárca tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában 109 ember halt meg a betegség következtében. A járvány halálos áldozatainak száma ezzel 2054-re emelkedett. Az elmúlt egy napban 7091 új fertőzöttet regisztráltak. Ugyancsak növekedett kórházakban kezelt betegek száma. A múlt héten naponta átlagosan 7044 új fertőzöttet azonosítottak. A nap folyamán további 682 embert szállítottak intenzívosztályra, 24-el többet mint az előző nap. A kórházakban kezelt páciensek száma összesen 4592, ami 67-tel több az egy nappal korábbihoz képest. A legtöbb új fertőzöttet szerdán  
  • Felső-Ausztriában azonosították (1700),
  • Bécsből 1215,
  • Alsó-Ausztriából 1003,
  • Stájerországból 998,
  • Tirolból 711,
  • Salzburgból 637,
  • Karintiából 438,
  • Vorarlbergből 218,
  • Burgenlandból pedig 171 új esetet jelentettek.
A járvány kitörése óta a kilencmillió lakosú Ausztriában 221 688-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A gyógyultak száma 142 738, az aktív fertőzötteké 76 896.
Romániában ismét meghaladta szerdán a tízezret az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, az újabb rekord azonban alig különbözik a két héttel ezelőttitől, ezért a hatóságok azt remélik: sikerült a járvány gyorsulását megállítani, és nagyjából egyenletessé vált a fertőzések terjedése.
A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) szerdai jelentésében szereplő 10 269 újonnan diagnosztizált eset 25 százalékkal magasabb az utóbbi két hét átlagánál. Szerdán újabb 168 halálesetről számolt be a GCS, ami csaknem 20 százalékkal több a kéthetes átlagnál. A járvány eddig csaknem 9500 áldozatot követelt Romániában. Ezeket a növekményeket azért nem értelmezik a járvány gyorsulásaként, mert Romániában jelentős eltéréseket produkál a koronavírus-tesztek váltakozó száma. Munkanapokon ugyanis 35-40 ezer, míg szombaton és vasárnapi alig 10-20 ezer tesztet végeznek, ennek megfelelően az esetszámok kéthetes átlagát a hétvégi adatok mindig lehúzzák. Hét közben tehát az átlagosnál több, hétvégén pedig mindig kevesebb új fertőzést diagnosztizálnak. A fűrészfog alakú romániai járványgörbék csúcsértékei korábban hétről hétre emelkedtek, de most már harmadik hete nem sokkal haladják meg a tízezret. Az ország megyéinek többségében az utóbbi két hét lakosságarányos fertőzési aránya meghaladja a 3 ezreléket, de szerdán már enyhe csökkenést észleltek több olyan erdélyi megyében, illetve Bukarestben, ahol a korábbi hetekben a legnagyobb ütemben gyorsult a járvány.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elon Musk döbbenetes jóslata az amerikai elnökválasztásról mindenkit sokkolt

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

magyarnemzet.hu

Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

Laktató krumplis-kolbászos pite: Martha Stewart receptjét ki kell próbálnod!

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Elképesztő, hogyan kértek segítséget a lakatlan szigeten rekedt hajótöröttek

KÜLFÖLD

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA

KÜLFÖLD

Csődbe ment a "Zelenszkij" vodka, senki nem vette Európában