Létrehozva: 2018.10.10.

Meglepő bejelentés: évente ellenőrizhetik az angol gyerekek mentális állapotát

Ha még idejében felismerik és kezelik a problémát, akkor várhatóan kiegyensúlyozottabbak lesznek a fiatalok.

Theresa May jelentette be, hogy szükségesnek látják a diákok mentális állapotának ellenőrzését: a gyerekeket négyéves koruktól évente megvizsgálnák, hogy mielőbb kiderüljön, kinek van szüksége szakember segítségére - írja a Daily Mail

Nagy-Britanniában az elmúlt két évtizedben hatszorosára nőtt a mentális problémákkal küzdők száma, ami sok gyereket is érint - az intézkedés rutinszerű kivitelezésével ezt az arányt szorítanák vissza. A diákok így könnyen kaphatnának segítséget, de segélyvonalat is fenntartanának számukra.

A közlemény szerint egyébként a lányok a legveszélyeztetettebbek. De hogy miért van erre szükség már általános iskolás korban? Azért, mert az említett problémák körülbelül fele 14 éves korig már felismerhetővé válik.

Miután pedig elindult az intézkedés, a kormány évről-évre közzéteszi a diákok mentális állapotára vonatkozó jelentést - így pedig a lakosok is jobban felmérhetik ennek szükségességét és várhatóan a jövőben kevesebb öngyilkosság történik majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil