Létrehozva: 2020.04.16.

Amerika túl van a járvány nehezén?

A koronavírus-járványra vonatkozó intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján közölte az adatokat.

„Az adatok arra utalnak, hogy az ország túl van a járvány csúcspontján” – mondta Donald Trump.

Fotó: AFP

Leszögezte: a vírus és a járvány elleni küzdelem folytatódik, de szerinte a járvány féken tartását célzó eddigi stratégia „működik, és nagyon is jól működik, noha továbbra is ébereknek kell lennünk”. Bejelentette azt is, hogy csütörtökön előterjeszti az ország gazdasági újraindítását felvázoló kormányzati tervet.

Hangsúlyozta: az ország gazdaságát csakis a tagállamok kormányzóinak egyetértésével indítja újra. Arra a felvetésre, hogy ez nem jár-e újabb megbetegedésekkel és halálozásokkal, azt válaszolta, hogy halálos áldozatok vannak egy lezárt országban is. Úgy vélekedett, hogy a lezárással járó lélektani problémák, a munkahely elvesztése miatti öngyilkosságok szintén aggodalomra adnak okot.

Trump felsorolta, hogy a kormányzat eddig milyen védőfelszereléseket és milyen mennyiségben szerzett be, és adott tovább a tagállamoknak. Több mint 39 millió N95-ös, tehát orvosi alkalmazásra szánt szájmaszkot, 431 millió védőkesztyűt, több mint tízmillió védőköpenyt említett, s megjegyezte, hogy a General Motors befejezte az első lélegeztetőgép gyártását, amely 11 nap alatt, a gyár indianai üzemében készült el.

Kiderült: tárgyalt egészségügyi és pénzügyi szakemberekkel, s valamennyien aláhúzták, hogy még több védőfelszerelésre és vírustesztre van szükség. Az elnök kifejtette: az arra jogosult állampolgároknak megkezdték a gazdaságélénkítő csomagtervből biztosított csekkek postázását.

Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: „nem is nagyon tudott” arról, hogy a csekkeken rajta van az ő neve is. De hozzátette: az emberek biztosan „nagyon örülnek majd a nagy, kövér, és csodálatos csekknek, amelyen rajta van az én nevem is”.

Trump kitért az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) munkájára. Egy nappal korábban jelentette be, hogy Washington felfüggeszti a WHO-nak nyújtott amerikai hozzájárulás átutalását.

A döntését bírálókra utalva szerdán este azt mondta: „tragikus, hogy más nemzetek megbíznak a WHO-ban”. Hozzáfűzte: „tessék megnézni, mi történt Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban!”. A WHO „tragikus hibájának” tudta be az ezekben az országokban kialakult járványhelyzetet. „Az az érzésem, hogy (a WHO-nál) pontosan tudták, hogy mi történik” – jelentette ki.

Az elnök figyelmeztette a kongresszust: berekesztheti mindkét ház munkáját, amennyiben a demokraták késleltetik a kormányzat által javasolt tisztségviselők kinevezésének megtárgyalását. „Sok pozícióban nincs megfelelő számú szakember a járvány elleni küzdelemhez, mert még nem kaptuk meg a kinevezésekhez szükséges (kongresszusi) beleegyezést” – mondta, hozzátéve, hogy a kongresszus munkájának felfüggesztése lehetővé teszi majd számára a kinevezéseket. Arról nem beszélt, hogy milyen jellegű kinevezések maradtak el kongresszusi hozzájárulás hiányában.

A sajtókonferencián Deborah Birx, a munkacsoport egyik orvos tagja elmondta, hogy az ország egészét tekintve javul a járványhelyzet. „Kilenc olyan tagállam van, ahol kevesebb, mint ezer Covid-19-es beteget kezelnek, és naponta kevesebb, mint 30 új fertőzöttet regisztrálnak” – mondta. Mindazonáltal arra figyelmeztetett, hogy változatlanul fontos és szükséges betartani a társadalmi távolságtartás előírásait.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Temeti a sajtó Putyin birodalmát, az is kiderült, miért

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át