Létrehozva: 2018.03.14.

"Megöl téged, mami!" A tévésztár életét a kislánya mentette meg

Hosszú tõrrel támadt rá az olasz közszolgálati televízió mûsorvezetõjére egy afgán bevándorló. Korábbról ismerték már egymást, a támadó bosszút akart állni rajta.

30 centiméteres tőrrel akarta megölni egy afgán migráns Christina Ruggerit és a kislányát Rómában. Az olasz köztévé jól ismert személyiségének az életét a kislánya mentette meg.

“Megöl téged, mami, megöl téged!”, kiabálta a gyermek, miközben édesanyja a biztonsági öve bekötésével volt elfoglalva. A férfi a kislányt is ki akarta ragadni a székéből, az ülésénél lévő ajtó fogantyúját még le is szakította.

A nő villámgyorsan lezárta az ajtókat a központi zár segítségével, majd elhajtott és feljelentést tett a rendőrségen.

Eddig még nem sikerült elfogniuk a tettest, akit ismert az áldozat. A kislánya dajkájának a vőlegénye volt az illető. Az afgán férfi azért akarta őt megölni, mert azt hitte, hogy rávette a dajkát: hagyja el a nőt bántalmazó férfit.

Kép: Facebook

A harmincéves afgán egyébként legálisan tartózkodik Olaszországban és a támadásig egy pékségben dolgozott.

Az ügy pikantériája, hogy Christina Ruggeri kimondottan pártolta a bevándorlást és tagadta a migráció veszélyeit. Most a Facebook oldalán is megosztotta a vele történteket a következő szavakkal: “Ez a rémálom még nem ért véget, amelyben most én és a kislányom élünk. Köszönet az állami rendőrségnek az azonnali segítségért és pszichológiai támogatásért. De most az kérdezem magamtól: ki is fog engem és a kislányomat megvédeni ettől az erőszakos és veszélyes egyéntől?"

Forrás: IlGiornale

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya