Létrehozva: 2021.04.14.

Tragédia: hidegvérrel megölte terhes barátnőjét a férfi – sokkoló részletek

A rendőrség keresi a tettest, aki kivégezte terhes szerelmét Philadelphiában.

Megölte terhes barátnőjét egy férfi, majd elmenekült a tett színhelyéről – írja a CrimeOnline. A 21 éves nőt eltűntként jelentették, majd egy héttel ezután megtalálták a holttestét. Utoljára a 23 éves Justin Smith-szel látták egy mosodában még március 30-án, ekkor veszett nyoma.

Fotó: Pixabay.com

Az anyuka eltűntként jelentette lányát, még Justinnál is érdeklődött, nem tud-e róla valamit, ám a férfi azt hazudta, hogy nem hallott róla semmit és dühösen lecsapta a telefont. Órákkal később a férfi autója lángokban állt Philadelphia délnyugati részén – nem messze attól az erdős területtől, ahol később a nő holttestét megtalálták.

A pennsylvaniai rendőrség elfogatóparancsot adott ki a terhes nő barátja miatt, ugyanis úgy vélik, a férfi ölte meg szerelmét, akit többször is fejbe lőtt. Készült egy térfigyelő kamerás felvétel, amin jól látszik, hogy miután az eset megtörténhetett, Justin egyik barátja érkezett meg hozzá, majd az autó csomagtartójába egy nagy, nehéz dolgot – vélhetően a nő holttestét – helyeztek be. Úgy tudni, Justin jó barátját hétvégén elfogták a zsaruk.

A fiatal nő második gyermekét várta, ugyanis van egy négyéves kisfia is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil