Létrehozva: 2019.02.08.

Megrázó fotók, így néz most ki a leomlott genovai halálhíd

A híd nyáron omlott le, miközben autók haladtak át rajta. A katasztrófa több mint 40 halálos áldozatot követelt.

Megkezdődött az augusztus közepén leomlott genovai Morandi-híd lebontása pénteken, elsőként a roncs középső elemét távolítják el. A szerkezet helyére a tervek szerint a jövő év tavaszára emelnek új hidat.

Lassúnak és látványosnak ígérkezik a Morandi-híd "szétdarabolása". A bontási munka előkészítése december óta tart. Acélszerkezetekkel megerősítették a hídroncsot tartó, több ponton 90 méter magas lábakat, és rögzítették a híd egyben maradt részeit is, hogy a bontás során ne veszítsék el egyensúlyukat.

A hídroncs bontását a szerkezet egyben maradt, nyugati részén kezdték el, amely távolabb esik a híd alatt sorakozó - már az omlás után kiürített - lakóházaktól, amelyeket szintén le fognak bontani. A híd keleti, az omlás miatt csonkban maradt részét nem bontják szét, hanem felrobbantják.

A bontás ütemezését az időjárás határozza meg, de az előzetes tervek szerint a Morandi-hidat legfeljebb féléven belül teljesen lebontják, és ezzel egy időben megkezdődnek a helyén emelendő új híd építési munkái is.

Marco Bucci, Genova polgármestere, a hídépítésért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy a város új hídja év végére elkészül, de a hivatalos avatást 2020. április 15-én tervezik. Megjegyezte, hogy az új híd új nevet is kap majd, amelyet egyelőre nem közöltek.

Az 1967-ben emelt - a tervezőjéről, Riccardo Morandiról elnevezett - híd (vagy más nevén Polcevera-viadukt) keleti része tavaly augusztus 14-én napközben omlott le, miközben 35 autó haladt át rajta. A több mint egy kilométer hosszú hídból egy 200 méteres darab lezuhant. A katasztrófának negyvenhárom halálos áldozata volt. Az eddigi hatósági vizsgálatok szerint a híd elsősorban a hiányos karbantartás miatt omlott le.

A genovai bíróságon csütörtökön kezdődött el az előzetes bizonyítékfelvételi eljárás. Az ügyészség 20 személy ellen emelt vádat, köztük vannak az érintett autósztráda-társaság mérnökei és ennek a híd karbantartásáért felelős szakemberei is - írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért