Létrehozva: 2019.10.24.

Megrázó részletek a halálkamionról: borzalmas kínok között halt meg a 39 ember

A kamion vezetője elájult, amikor kinyitották az ajtókat és meglátta, mi van a raktérben.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, 39 holttestet találtak egy bolgár kamionban Essexnél. Kiderült, hogy az áldozatok kínaiak, 31 férfi és 8 nő holttestét rejtette a hűtőkocsi.

Fotó: MTI

„A légmentesen zárt hűtőtérben, mínusz 25 fokban szörnyű körülmények között, kínok között haltak meg. Feltételezhető, hogy legalább egy napot bezárva tölthettek a konténerben” – ezt állapították meg az orvos szakértők.

A Scotland Yard szóvivője annyit elárult, hogy egy ír és bolgár kapcsolatokkal is rendelkező nemzetközi embercsempészcsoport állhat a szörnyűség mögött.

A korábbi hírekkel ellentétben, amelyek szerint Írországon keresztül érkezhetett a halálkamion, a legfrissebb vizsgálatok azt derítették ki, hogy a vontatmány a belgiumi Zeebrugge kikötőjéből érkezett a Temze torkolatában fekvő Purfleet kisváros komptermináljába szerda hajnalban.

A kamionszerelvény vontatója és sofőrje, Maurice „Mo” Robinson viszont az ellenkező irányból, Észak-Írországból indult, és az angliai kikötőben vette fel a konténert.

A 25 éves sofőrt a rendőrség gyilkosság miatt őrizetbe vette, otthonában házkutatást tartottak.

„Mo nem tudhatott semmiről. Amikor kinyitotta a rakteret és meglátta, mi van benne, azonnal hívta a rendőrséget. Aztán elájult” – mondta a sofőr egyik barátja, és ezt egy szemtanú is megerősítette a rendőrségnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl