Létrehozva: 2020.06.15.

„Megrémültem, azt hittem el fogom veszíteni” – drámai részleteket mesélt kisfia haláltusájáról az édesanyja

A kawasaki-kór fertőzte meg a 2 éves kisfiút.

Két héttel a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos lezárások után Gemma Brown fia, Bertie az egyik reggel a hasán és a mellkasán is piros kiütésekkel ébredt fel Angliában.

Az általában mindig boldog és vigyorkos kisgyermek, sírt és morgolódott, ezért édesanyja azonnal tárcsázta a háziorvosukat. A nő először azt hitte a koronavírust kapta el kisfia, hiszen 42° fokos láza volt.

Másnapra már a csöppség egész testét elborították a kiütések, és voltak amik elfeketedtek, mintha véraláfutása lenne. Újra felhívta az orvosukat és közölte, hogy kórházba viszi Bertiet.

Az orvosok a kisfiúnál szepszist és agyhártyagyulladást diagnosztizáltak. A koronavírust kizárták az orvosok, később kiderült, hogy Bertiet a gyermekek életét fenyegető új halálos betegség, a Kawasaki-kór és egyfajta toxikus sokk veszélyeztette.

„Súlyos állapotba került, ami megölhette volna” – nyilatkozta a The Sun oldalának Gemma Brown, aki hozzátette egy senior tanácsadó kezdett gyanakodni a Kawasaki-kórra, amiről addig még sosem hallott.

„Azt mondták egy gyulladásos betegséget kapott el, egyfajta autoimmun betegséget, ami miatt Bertie lázas lett és duzzanatok, kiütések borították el a testét. Azt mondták a kisfiamnak intravénás immunoglobulinra van szűksége. Azonban a kezeléstől számított minden egyes percben csak rosszabb lett az állapota” – mesélte megrendülten az édesanya, hozzátéve fiának rohamai lettek és a szív és vérnyomása a magasba szökött.

Megrémültem, azt hittem el fogom veszíteni” – emlékezett vissza a borzalmakra Gemma.

Az orvosok azonnal abba hagyták a kezelést, amivel csak másnap mertek ismét próbálkozni, egy jóval kisebb dózisban. A következő öt napban Bertie állapota egyre inkább javulást mutatott, majd néhány hét múlva haza is térhetett családjához.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét