Létrehozva: 2020.05.27.

Megszakad a szív: 800 kemoterápiát kapott a kislány, a gyerekek folyamatosan csúfolják

A kislány csak szorította anyja kezét, amikor a gyerekek gonoszul csúfolták.

A gyilkos kór után csúfos megjegyzésekkel is meg kellett küzdenie egy ötéves angol kislánynak. Flo Morrisonnál 2018 augusztusában diagnosztizáltak leukémiát, a hosszú hónapok alatt összesen 800 kemoterápiás kezelést kapott, emellett hússzor vérátömlesztésre is szüksége volt az életben maradásért – számolt be róla a The Sun.

A kezelések tavaly októberben befejeződtek, a kislány azonban elvesztette a haját, amiért a játszótéren a csúfolódás célpontjává vált.

„Ez egy fiú lány ruhában!” – ordították a gyerekek egy játszótéren a kislányra mutogatva, amikor édesanyjával éppen hazafelé tartott.

„Tudtam, hogy a gyerekek nem szándékosan voltak rosszindulatúak. Lenéztem a kislányomra, aki csak szorította a kezemet, és nem szólt semmit, pedig tudtam, hogy tisztán hallotta” – mondta Flo édesanyja, a 39 éves Nikki.

Ezután elgondolkodott, vajon mennyi minden történhetett még az elmúlt hónapokban, amiről kislánya nem beszélt neki.

Rákérdeztem, hogy mások is mondanak-e neki ilyeneket, és azt válaszolta: igen. Elmagyaráztam neki, hogy vannak rövid és hosszú hajú fiúk és lányok is, ez nem jelent semmit” – tette hozzá.

Az édesanyát azonban bántotta, hogy csúfolják a lányát, ezért úgy döntött, parókát ad Flónak.

Az asszony végül a Little Princess Trust jótékonysági akciója keretén belül tudott parókát szerezni kislányának.

„Hosszú szőke hajat akart, amely ellenkezője a természetes tincseinek, ami fekete és göndör. Annyira boldog volt, és a parókával a fején magabiztosan sétált be az iskolába. Azon gondolkodtam, ez miért nem jutott eszembe hamarabb...” – mondta Nikki.

(via)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil