Létrehozva: 2017.09.26.

Megszakad a szív: ilyen hűséges kutyát még biztosan nem láttál

Hihetetlen hûségrõl és szeretetrõl vall a történet, aminek fõszereplõje egy kutyus és beteg gazdája. A hõsök pedig a kórház dolgozói.

Órákon át várt egy kutyus a kórház zárt ajtói előtt gazdájára, végül megesett rajta a dolgozók szíve.

A romániai Jászvásár városában történt az eset, a Pappy nevű nőstény kutya gazdáját a sürgősségi osztályra szállították be, és amikor bevitték, vele volt kutyája is. Azonban a kórház szabályai szerint nem lehetett beengedni a falakon belülre.

A kutya viszont ahelyett, hogy elkullogott volna, lecövekelt az ajtó előtt. Ezután hosszasan várakozott, hol aggódó tekintettel, hol az ajtót kapargatva, hol ugatva.

A kutyus híre persze hamar elterjedt a kórházban, ahol a látogatókat, betegeket és a dolgozókat is meghatotta az eb hűsége.

„Ilyet eddig még csak a tévében láttunk” – mondta el egy nő az Iasi TV riporterének.

Végül az orvosok sem tudtak ellenállni, és beengedték az épületbe, hogy találkozhasson gazdájával. A beszámolók szerint pár órával később együtt hagyhatták el a kórházat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Már a nyolcadik vádlott is előzetes letartóztatásban van a moszkvai merénylet miatt + videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre

KÜLFÖLD

Hihetetlen módon jelzett az agydaganatos édesanya szervezete

KÜLFÖLD

„Kivételes ember volt” – lezuhant a népszerű balett-táncos gépe, születésnapja után hunyt el