Létrehozva: 2020.04.29.

Megtalálták a koronavírus-járvány legtragikusabb sorsú családját

Az édesanya daganatos beteg, mindannyian elkapták a koronavírust, a családi vállalkozást be kellett zárniuk, a nagyapa pedig pár hete elhunyt. A német Everding család a világjárvány legnagyobb vesztesei közé tartozik.

Az alsó-szászországi Dammeban lakik az a német család, amelyről az elmúlt napokban több német hírportál is vezető anyagban számolt be. Az elmúlt hetek annyi megpróbáltatást tartogattak számukra, amely akár egy életre is elég lenne. Az egész március 10-én kezdődött, amikor az orvosok közölték a 42 éves édesanyával, hogy agydaganatot diagnosztizáltak nála. Daniela erős maradt, és közölte szeretteivel, hogyha öt éve egyszer már sikerült legyőznie a mellrákot, akkor most is kigyógyul a halálos betegségből.

Az édesanya betegsége miatt úgy döntöttek a szülők, hogy lemondják azt a húsvétra tervezett nyolcnapos tengeri körutat, amelyre az előleget már be is fizették. Az utazási iroda azonban közölte, hogy a korábban kifizetett 1200 eurót (közel 450 ezer forint) nem áll módjukban visszafizetni.

Everdingék még fel sem fogták, hogy milyen pechsorozatba kerültek, amikor március 13-án csörgött a telefonjuk, és kiderült, hogy az otthonából alig-alig kimozduló 84 éves nagypapa elkapta a koronavírust. Az idős férfit azonnal kórházba szállították. A szülők két gyermekükkel és a nagymamával együtt kéthetes karanténba kerültek, Daniela kizárólag arra kapott engedélyt, hogy a férje elvigye a súlyos betegsége miatt szükséges orvosi kezelésre.

Március 21-re megérkeztek azok a teszteredmények, amelyek kimutatták, hogy a család összes tagja elkapta a betegséget, a hatéves fiútól a 80 éves nagymamáig.

A koronavírus okozta járványban eddig több mint hárommillióan betegedtek meg
Fotó: MTI

Dirk, az édesapa elmondása szerint feleségével több napig magas lázuk volt és nagyon rázta őket a hideg. A gyerekek megúszták köhögéssel, de ekkor már a nagymamát is be kellett vitetni a kórházba.

A család jelenleg anyagilag sincsen túl jó helyzetben. Az általuk üzemeltetett 140 férőhelyes éttermük zárva van, és augusztusig minden előfoglalást visszamondtak.

A legdrámaibb hír azonban még csak ezután érkezett, április hatodikán telefonáltak a kórházból, hogy a nagypapa elhunyt. A család szűk körű temetést szervezett, április 11-én pedig a nagymama is az intenzív osztályra került.

A jelenlegi állás szerint a család kigyógyult a koronavírusból, beleértve a nagymamát is. Daniela továbbra is gyakran jár orvosi kezelésekre, Dirk pedig elkezdte a házhoz szállítást az éttermükben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megfenyegetett a szomszéd, hogy reggel 7 és este 7 között legyenek csendben a gyerekek"

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt