Létrehozva: 2017.02.20.

Megtiltották a drogos nőnek, hogy szüljön

Egy New York-i bíró úgy döntött, megtiltja egy négygyerekes anyának, hogy újra teherbe essen. Az ítélet nagy port kavart.

Brandy prostituált és kábítószerfüggő. Gyerekeit nem ő neveli, mivel függőségével az életüket veszélyeztette. A bíró mégis rengeteg kritikát kapott.

 

A nő addig nem láthatja a gyerekeit, míg nem szabadul meg káros szenvedélyétől. Csak a rehabilitációs központtal kerülheti el a börtönt, bár az ítélet szerint akkor nem kerül rács mögé, ha a tiltás ellenére újra gyereket várna. Ha Brandy újra tiszta lesz, legkisebb kisfiát visszakaphatja.

A nő 16 éves fiát már 10 éve a nagymamája neveli, miután a gyerek magába állította a nő egyik injekciós tűjét. A további három terhesség alatt Brandy végig ivott és drogozott, a két középső gyerek – akik nevelőszülőkhöz kerültek – már drogfüggőként jött a világra, a legkisebb pedig koraszülött volt, hetekig inkubátorban tartották, mert nála azonnal jelentkeztek az elvonási tünetek.

A bíró szerint az ilyen esetek a fogamzásgátlás szükségességére hívják fel a figyelmet, míg kritikusai szerint az ítélet alapvető jogokat sért meg: senki nem szólhat bele mások gyermekvállalási szándékába.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek