Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.12.11.

Megvan a megoldás: csak ő állíthatja meg Kim Dzsongunt

A Féreg lehet a világ megmentõje: Kim Dzsongun régi barátja újra Észak-Koreába látogat - lehet, hogy lebeszéli a diktátort a rakétakísérletekrõl?

A kosárlabda sztár Dennis Rodman, vagyis a "Féreg" jelenleg Pekingben van, de sokan sejteni vélik, hogy a következő állomása Észak-Korea lesz - ahol nem kisebb feladat vár rá, mint Kim Dzsongun meggyőzése.

 

Az egykori kosaras és az észak-koreai vezér barátsága közismert, Féreg már legalább öt alkalommal járt az elzárt országban, és amolyan diplomáciai kapocs lehet Kim Dzsongun és a világ többi vezetője, így Donald Trump között. Rodman egyébként az amerikai elnökkel is jó viszonyt ápol, így még valószínűbb, hogy ő közvetíthet kettejük között.

Erre pedig nagyon nagy szükség lenne, ugyanis Észak-Korea folyamatosan nukleáris csapással fenyeget,  ezt azonban mindenki szeretné elkerülni, mert elképzelhetetlen erejű pusztítást vonhat maga után egyetlen bomba is. Nagy teher került Féreg vállaira...

Rodman korábban azt nyilatkozta, hogy Kimmel szinte sosem beszélnek politikáról, de egy "csomó menő dolgot" csinálnak, például karaokéznak, lovagolnak vagy éppen síelnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány