Létrehozva: 2021.07.01.

Mellbevágó: a szülei több mint 2 évig rejtegették fiuk holttestét a fagyasztóban

Egy füles buktatta le a kegyetlen nevelőszülőket, akik megölhették az ártatlan kisfiút.

Sokkoló esetről számoltak az Egyesült Államok Virginia városában. A rendőrség egy névtelen füles alapján ment ki ellenőrzésre egy kisgyermekes családhoz. Ám arra egyik tiszt sem volt felkészülve, amit a házban találtak.

A 49 éves Kassceen Weavert és a 48 éves Dina D. Weavert a fagyasztójukban rejtegették kisfiúk holttestét. A szakértők úgy vélik, hogy a gyermek holtteste legalább két és fél éven keresztül lehetett lejegelve.

Eliel Adon Weaver még nem volt ötéves a halála idején. A szakértők most azon dolgoznak, hogy kiderítsék a halálának a pontos okát. Az házban élő másik gyermeket nevelőszülőknél helyezték el a saját biztonsága érdekében.

„Ez az első alkalom, hogy ilyet látok. Szívszorító esetet. Eltartott egy kis ideig, amíg eljutottunk idáig, már csak azért is, mert ez nem egy tipikus nyomozás. Olyan emberi maradványokkal van dolgunk, amik körülbelül másfél-két évig egy fagyasztóban voltak. Szóval elsősorban szükségünk volt egy boncolásra” – árulta el az ügy kapcsán a nyomozást vezető rendőr.

A tragédiát még borzasztóbbá teszi, hogy valószínűleg nem is a vér szerinti szülei okozhatták Eliel halálát. A DNS vizsgálat megerősítette, hogy nem Weavert volt a gyerek apja, míg Dina volt a biológiai anyja.

Kassceen Weavert családon belüli erőszakkal és Dina Weavert gyerekbántalmazással vádolták meg – írja a Crime Online.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rákkal küzdött, és meggyűlölte második hazáját az olimpiai bajnoknő

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

KÜLFÖLD

Los Angeles polgármestere: a gazdagok fizessék a hajléktalanok lakhatását

KÜLFÖLD

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját