Létrehozva: 2019.10.01.

Mellbevágó felvételek: összeomlott egy híd, hajókat temetett maga alá

Egy tajvani híd omlott össze kedden, a helyszínen pedig több felvétel is készült a katasztrófáról.

Szerző Ripost

Összeomlott egy híd Tajvan északi részén, egy lezuhanó olajszállító teherautó pedig három halászhajót összezúzott – közölték tajvani hatósági- és médiaforrások.

Fotó: Europress – AFP/Sam YEH

Noha halálos áldozatokról nem érkezett hír, a tűzoltóság szerint az egyik hajóban, amelyikre a teherautó zuhant, hat ember bennrekedt, a Formosa TV nevű tajvani televíziós csatorna pedig arról tájékoztatott, hogy a hídon körülbelül öt ember volt az összeomlás pillanatában.

Tíz embert kórházba szállítottak, hatan közülük súlyos állapotban vannak. Az eltűntek keresésében – a tajvani haditengerészet emberei és egy katonai helikopter mellett – halászhajók is segítenek.

A baleset a Csendes-óceán partján fekvő Nanfankao településnél történt, egy nappal az után, hogy a Mitag tájfun végigsöpört az sziget egy részén. Egyelőre nem tudni, hogy a hétfői viharnak köze volt-e a hídomláshoz.

Az építmény 1998-ban azért épült az addig ott álló híd helyére, hogy nagyobb méretű halászhajók is átférjenek alatta, emellett pedig a környék turistalátványossága volt, miután ez volt az egyetlen acélból készült ívhíd az egész szigeten – írja az MTI.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat