Létrehozva: 2020.09.05.

Mellbevágó: hiába várja már haza szüleit 5 kisgyerek, árván maradtak egy 18 éves fiú miatt

A 18 éves fiú kirabolta a szülőket, majd kegyetlenül végzett velük.

Letartóztattak egy 18 éves férfit, miután lelőtte Joseph és Jossline Rolandot Coloradóban. A házaspár az interneten látta a fiú autóhirdetését. Fel is vették vele a kapcsolatot és megegyeztek, hogy miután megnézik a kocsit, akár készpénzért meg is veszik.

Megbeszélték a találkozót, ám kiderült, hogy nincs semmilyen eladó autó. Kyree Brown már akkor fegyvert fogott a párra, amikor még a kocsijukban ültek, majd lelőtte őket. Ezután elvette a pénzüket és elrohant.

A párnak 5 gyermeke van, akik már hiába várják haza imádott szüleiket. A közösség összefogott értük és a Go Fund Me oldalon gyűjtenek számukra pénzt.

„Aki csak ismerte Joe-t és Jossline-t, tudhatja, hogy mindig ők segítettek először. Ők voltak a legjobb emberek, akiket ismertünk, az ajtajuk mindig nyitva állt a barátok és a család előtt. Szeretnénk pénzt gyűjteni a gyermekeik számára. Semmiféle pénz nem pótolhatja azt, amit elvesztettek, de így legalább lesz idejük összeszedni magukat és egy kis pénzügyi biztonságot nyújthatunk nekik” – áll a felkérés szövegében.

Eddig 172 ezer dollárt sikerült összegyűjteni az árván maradt gyerekeknek.

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Lejárt a kereskedőknek adott határidő: itt a kormány bejelentése az üzemanyagárakról

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Belülről kifelé égetett” – Brutális mellékhatástól szenvedett egy depressziós nő

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak