Létrehozva: 2020.09.07.

Mellbevágó: meztelenül, az ágy alatt rejtőzve találták meg a rendőrök a magára hagyott 3 éves kisfiút

A kisfiú három napig élt bezárva egy lakásba teljesen egyedül, étel nélkül.

Egy 3 éves kisfiút mentettek meg a rendőrök a gusztustalan lakásból. A gyereket magára hagyták élelem nélkül, meztelenül, az ágy alatt rejtőzve bukkantak rá. A lakás gyomorforgató állapotban volt, mindenhol mocsok és csótányok voltak.

A kisfiú anyja, Natalia azért hagyta magára, hogy a barátjával bulizhasson Odesszában. A lakásban csak cukor volt, a kisfiú kínjában azt ette.

Úgy derült ki, hogy a kicsi egyedül maradt, hogy próbált vizet inni, ezért kinyitotta a csapot. Csakhogy nem tudta elzárni, így eláztatta az alattuk lakókat.

Ez volt a kisfiú szerencséje, ugyanis az alsó szomszéd rohant fel, és az anyukát kereste. Amikor rájött, hogy a gyereket magára hagyták, azonnal értesítette a hatóságokat.

A rendőrök, a tűzoltók és a mentők is a helyszínre rohantak, lyukat vágtak a fém bejárati ajtón, úgy sikerült bejutniuk a lakásba.

A szomszédok elmondták a rendőrségnek, hogy a kisfiút gyakran hagyta magára az anya, hogy a barátaival ihasson – írta a Mirror.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat