Létrehozva: 2020.10.08.

Menekítik az embereket: kigyulladt egy lőszerraktár

Rendkívüli állapotot hirdettek ki a kigyulladt lőszerraktár miatt Oroszországban.

Rendkívüli állapotot hirdettek ki Rjazany megyében az orosz hadsereg zseltuhinói lőszerraktárának kigyulladása miatt, a balesetben hat ember sérült meg – közölte csütörtökön a Rosszija 24 hírtelevízió.

A balesetet az okozta, hogy a környék füves területén tűz keletkezett, amelyet az erős szélben a csapatalegység tűzoltói nem tudtak eloltani, a lángok pedig átterjedtek a katonai objektumra.

A környező falvakból öt kilométeres körzetben kitelepítettek több mint 2300 embert, és lezárták a Kaszpij szövetségi autópályát. A Gazprom elzárta 13 település és egy laktanya gázellátását.

Fotó: Pixabay

Az orosz védelmi tárca szerint az oltásban csütörtök reggel 650 tűzoltó és katona mellett 194 egységnyi technika, köztük két tűzoltótank és több páncélozott autó vett rész. A helyszínre vezényeltek egy tűzoltóvonatot, valamint készültségbe helyeztek négy Il-76-os repülőgépet és három Mi-8-as helikoptert, és a tervek szerint robotokat is bevetnek a tűz megfékezésére.

A helyszínre érkezett egy 120 fős tűzszerészcsoport is. A környék megfigyelésére 17 drón szállt föl. Jelen van a rendkívüli helyzetek minisztere, Jevgenyij Zinyicsev.

A jelentések szerint a felrobbant lőszerek repeszei a raktár három kilométeres körzetében szóródtak szét. A lökéshullám és a szanaszét repülő törmelék többtucatnyi lakóház ablakait betörte.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt a Harry Potter-filmek sztárja

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

hirtv.hu

Támadás ért egy iraki katonai támaszpontot

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl