Létrehozva: 2020.11.06.

Menekítik az embereket: kitörni készül a Merapi vulkán

Több száz embernek kellet elhagynia az otthonát.

Az indonéziai hatóságok több száz embert helyeztek biztonságba a Merapi vulkán aktivitásának növekedése miatt pénteken.

Edy Susanto helyi katasztrófavédelmi tisztségviselő elmondta, hogy két faluból mintegy 300 embert – többségében állapotos nőket, gyerekeket és időseket – helyeztek biztonságba. Más források szerint ötszáz embert evakuáltak.

Hozzátette: a hatóságok evakuálási tervet készítettek a tűzhányó hat kilométeres térségében élők számára.

Indonézia vulkánjai közül a Merapi a legaktívabb. A szeizmikus aktivitás október óta növekszik környékén. Az indonéziai földtani intézet a második legmagasabb szintre emelte a készültséget a Merapi körül csütörtökön. A tűzhányó csupán 30 kilométerre fekszik Yogyakarta központjától, és tíz kilométeres körzetében körülbelül 250 ezren élnek.

A yogyakartai vulkánközpont vezetője, Hanik Humaida szerint a Merapi bármikor kitörhet, és forró gázfelhők söpörhetnek végig környékén. A tűzhányó júniusban forró gázokat és hamut lövellt a magasba, de akkor senki sem sérült meg.

A csaknem háromezer méter magas vulkán többször is kitört 2018 óta, de tevékenysége nem követelt áldozatokat. A legutóbbi halálos vulkánkitörésre 2010-ben került sor, akkor több mint 340-en vesztették életüket, és tízezreket kellett kitelepíteni. A mintegy 270 millió lakosú Indonézia a földrengések és vulkánkitörések gyakoriságáról ismert, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre