Létrehozva: 2018.08.21.

Mentőhelikoptert riasztottak, rettenetes baleset szedett áldozatokat Olaszországban

Az egyik bajba jutott a kórházba szállítás után halt meg.

Legalább tizenegyre nőtt a dél-olaszországi Raganello-szurdokban történt hétfői baleset áldozatainak száma, ahol túrázók fulladtak egy megáradt folyóba, legalább öten eltűntek.

A calabriai polgári védelmi igazgatóság szerint 23 embert mentettek ki a megáradt folyóból, közülük tucatnyit kórházba vittek. A 11. áldozat kórházba szállítás után halt meg. A súlyos sérülteket helikopterrel szállították kórházba.

Legalább öt ember eltűnt, de a számuk ennél magasabb lehet, mert nem mindenki hivatalos túravezetővel, bejelentkezve túrázott a szurdokban - írja az MTI. A mentők egész keddre virradó éjszaka kutattak lámpákkal, hajnaltól helikopterek is részt vettek a kutatásban.

A halottak és sérültek állampolgársága egyelőre nem ismert. A halottak között hat nő és öt férfi van. A szurdokot látogató turisták és túrázok többsége olasz.

A Raganello helyenként, így a Pollino Nemzeti Parknál 1 kilométeres mély szűk szurdokon halad át a hegységen. A mentők kötelekkel ereszkedtek le a hegyoldalon a kutatáshoz.

"A szurdok megtelt vízzel, és az embereket elsodorta az ár. Három kilométerrel lejjebb értek partot" - mondta Carlo Tansi, a calabriai polgári védelem vezetője. Tansi szerint a szurdok helyenként csak 4 méter széles, itt felgyorsult az ár sodrása, ami megnehezíti a mentést.

A szerencsétlenség olasz sajtójelentések szerint a calabriai Civita hegyközség közelében történt, ahol a heves esőzések megduzzasztották a folyót a szakadékban. A túrázókat készületlenül érte az áradás, és a csoportot részben magával sodorta a folyó. A La Repubblica című olasz napilap közölte, hogy egyeseknek sikerült a sziklákon biztonságba húzódniuk.

A 13 kilométer hosszú, több száz méter mély szurdok tiszta vizével és sziklaképződményeivel közkedvelt a turisták körében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő