Létrehozva: 2016.11.02.

Merkel fejét akarják: rekordszinten a migránsbűnözés

A Német Szövetségi Bûnügyi Hivatal legfrissebb adatai sokkolták a németeket.

Az év első hat hónapjában 142.500 esetben követtek el bűncselekményt migránsok Németországban. Ez napi 780 bűnesetet jelent. Ugyanez a szám 2015 első félévében negyven százalékkal kevesebb volt. Tavaly egész évben valamivel több mint 200 ezer esetben indítottak eljárást migránsokkal szemben, zömmel lopás, pénzhamisítás és egyéb gazdasági bűncselekmények miatt - írja a Daily Mail.

Egyre több német gondolja, hogy hibás volt Merkel migránspolitikája, sokak szerint nem kellett volna ellenőrzés nélkül beengedni több százezer embert az országba. Ekkora tömeget egyszerűen lehetetlen kezelni és integrálni egy teljesen más kultúrájú társadalomba.

A polgárok pedig úgy tűnik, hogy alig várják a jövő évi választásokat, ahol kinyilváníthatják véleményüket Angela Merkelről és kormányáról. A közhangulat pedig egyelőre nem kedvez a német kancellárnak, ennek bizonyítéka az is, hogy az ellenzékben lévő szélsőjobboldali párt (AFD) népszerűsége robbanásszerűen megnőtt az elmúlt egy évben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek