Létrehozva: 2019.12.13.

Mesterséges intelligenciával támadhat ránk az Iszlám Állam 2.0

Sokan egyetértenek abban, hogy a jövőnkben meghatározó szerepet fog játszani az életünk egyre több területén megjelenő mesterséges intelligencia. Ez az új technológia azonban nem csak megkönnyítheti, hanem meg is keserítheti a mindennapjainkat.

Marc Rickli, a genfi biztonságpolitikai központ egyik elismert munkatársa egy berlini konferencián arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a mesterséges intelligenciát egyre több nagyhatalom használja a fegyvereik fejlesztésekor. A biztonság politikai szakértő azonban arra is kitért, hogy könnyen előfordulhat, hogy ezek a fejlesztések és fegyverek rossz kezekbe kerülnek.

Rickli úgy látja, hogy hamarosan ismét feltámadhat hamvaiból az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, amely birtokában lesz már a mesterséges intelligenciával ellátott fegyvereknek. A szakember szerint a dzsihadista szervezetet érdemes Iszlám Állam 2.0-nak hívni ezentúl. Az Iszlám Állam vezetői már eddig is bizonyították, hogy fogékonyak a legújabb technológiák beépítésére a harci eszközeikbe:

A terrorszervezet legutóbbi támadásai során már használtak drónokra szerelt robbanóeszközöket, kísérleteztek vegyi fegyverekkel és a közösségi médiát is előszeretettel használják a propagandájuk terjesztésére.

Drónokra szerelt fegyver.
Fotó: instagram

Marc Rickli úgy látja, a technológiai fejlődés megállíthatatlan, a Google nevű cégóriás alkalmazottai néhány hónapja azért tüntettek, mert a Google a Pentagonnal összefogva akart önállóan működő fegyvereket fejleszteni. A vállalat végül visszavonulót fújt, a Microsoft és az Amazon azonban még mindig versenyben vannak. Ebben az esetben is felmerül a veszélye annak, hogy az önműködő fegyverek felett átveszik az irányítást olyan szervezetek, amelyek ártatlan embereket akarnak megölni velük.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?