Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.03.19.

Migránsokat érintő kérdésben támadták hátba Angela Merkelt

Horst Seehofer, Németország újdonsült belügyminisztere kemény interjút adott a német Bild címû napilapnak. Beszélt a kitoloncolásokról, a párhuzamos társadalmakról és az integrációról is.

A volt bajor miniszterelnök előrelépett a ranglétrán, Németország belügyminisztere lett. Horst Seehofer már korábban is úgy fogalmazott, hogy az országot olyan biztonságossá szeretné tenni, mint amilyen Bajorország. Erről beszélt a német lapnak. Mint mondta:

belügyminiszterként most el tudja érni azt, amit korábban bajor miniszterelnökként csak követelni tudott.

 

Seehofer tervei szerint felgyorsítják az illegális bevándorlók kitoloncolását, és csak azoknak biztosítanak védelmet, akik arra valóban rászorulnak.

Seehofer úgy látja, hogy a német városok túlterheltek, és a befogadóképességük véges. Ezt bizonyítja az is, hogy több német város már jelezte: nem tud és nem is akar több migránst befogadni.

A belügyminiszter kategorikusan kijelentette, hogy hiába él Németországban több millió muszlim migráns, az iszlám nem Németország része.

Szerinte az országuk keresztény alapokon nyugszik, így a migránsoknak is tudomásul kell vennie, hogy Németországban karácsonyt, pünkösdöt és húsvétot is ünnepelnek. Szakértők szerint már ezzel az interjúval végérvényesen eldőlt, hogy Angela Merkelnek nem lesz könnyű dolga a bajor politikussal.

Sokakat azért is lepett meg az iszlámot érintő kijelentés, mert a német kancellár nem is olyan régen még ennek pont az ellenkezőjét állította. Merkel akkor azt mondta, hogy az iszlám ma már Németország része. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány