Létrehozva: 2020.12.17.

Migránssátorral és neoncsövekkel állítottak betlehemet egy párizsi templomban

A rendhagyó installációt sokan ízléstelennek, és a keresztény hagyományok fölösleges átpolitizálásának tartják.

Migránssátorral, egy gyógyszertárról lopott kereszttel, neoncsövekkel és nehezen értelmezhető graffitikkel állított kortárs betlehemet egy magát liberálisnak és sokoldalúnak nevező „művész” a Párizs első kerületében található Saint-Eustache templomban – íjra a Le Figaro című francia napilap internetes kiadásának kultúrarovata.

A rendhagyó installáció Prosper Legault, az École des Beaux-Arts művészeti főiskola frissen diplomázott hallgatójának a műve. A 30 éves fiatalember elmondása szerint a migránssátorral arra szerette volna ráirányítani az emberek figyelmét, hogy a bevándorlók ma pont olyan nehéz és kiszolgáltatott helyzetben vannak, mint Jézus volt a saját korában.

„Krisztus születésének újraértelmezése arra késztetett, hogy a legszegényebbekre gondoljak, akik rögtönzött menedékházakban alszanak és ajándéktárgyak eladásával próbálnak annyit keresni, hogy enni tudjanak. Krisztus születését a remény hullámaként akartam megjeleníteni, melyből jelenleg sajnos kevés van a világban

- magyarázta Prosper, aki azt is elárulta az alkotásával kapcsolatban, hogy minden egyes eleme újrahasznosított anyagból készült, a „graffitik és neonfények keveredése pedig időtlen pillanatokat kínál a nagyérdeműnek.

A fiatal művész sajnos arról nem beszélt, hogy Dragon Ball című japán anime egyik szereplőjét ábrázoló graffitivel Szent Józsefet, vagy esetleg a napkeleti bölcsek egyikét jelenítette-e meg az alkotásában.

A migránssátorral felállított betlehem az 900 éves múltra visszatekintő Saint-Eustache gótikus templomban. (Forrás: Facebook)

A liberális francia sajtó természetesen körbetapsikolta, és „reménykeltőként” jellemezte a progresszív betlehemet. Az emberek jelentős része azonban pont ennek az ellenkezőjét gondolja az alkotásról. A Twitteren például szinte csak és kizárólag negatív hozzászólásokkal lehet találkozni. Van aki ízléstelennek, környezetidegennek vagy épp templomba nem illő politikai provokációnak tartja a művet.

Egy kicsit karakánabb hozzászóló már azt írta, hogy „az ilyen alkotások miatt van egyre kevesebb gyakorló keresztény Franciaországban.”

Megint más annak a véleményének adott hangot, mely szerint „kizárt, hogy egy mecsetben hasonlóan pocsék alkotással emlékezzenek meg egy muszlimoknak fontos vallási eseményről, ezért is fog ő, hagyományokhoz ragaszkodó kultúrájuk tovább fennmaradni, mint a mienk.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?