Létrehozva: 2020.08.03.

Mindennap történik legalább egy súlyos nemi erőszak Berlinben

A berlini szenátus által frissen közzétett statisztikából kiderül, hogy idén nem volt olyan nap a német fővárosban, amikor ne esett volna legalább egy ember áldozatul súlyos nemi erőszaknak.

A különösen súlyos nemi erőszak közé azokat az eseteket számítják, amelyek során az elkövető valamilyen fegyvert vagy eszközt használ áldozata megfélemlítésére, vagy az erőszakot csoportosan követik el. A 85 oldalas jelentésből az derült ki, hogy idén március és június között mindennap legalább egy vagy két ilyen eset történt a német fővárosban.

A jó idő beköszöntével ráadásul úgy látszik, hogy még rosszabbá vált a helyzet, július 1-je és 8-a között ugyanis 20 ilyen jellegű bűncselekményt regisztráltak a hatóságok.

Képünk illusztráció
Fotó: Twitter

Ezek mellé pedig természetesen még számtalan enyhébb szexuális zaklatás, molesztálás vagy kevésbé brutális erőszak is párosul minden- nap. A berlini közvéleménynek ráadásul azzal kellett szembesülnie, hogy az elfogott gyanúsítottak fele külföldi. A nem német elkövetők között kiemelkedő arányban vannak migránsok vagy migrációs hátterű férfiak. A jelentés arra is rámutat, hogy a különösen súlyos nemi erőszakos esetek áldozatai többségében 18 év alattiak, vagyis tinédzserek vagy gyermekek. A berlini szenátus több politikusa is azt követeli a sokkoló statisztikák láttán, hogy nyílt párbeszédet kell folytatni arról, hogy miként lehetne az ilyen jellegű támadásokat megfékezni vagy megelőzni.

Szakértők pedig arra figyelmeztettek, hogy az áldozatok elsöprő többségét egy életen át elkíséri az szexuális támadások emléke, sokan közülük pedig egy jó ideig nem is lesznek képesek tartós párkapcsolatot kialakítani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jürgen Klopp elárulta, miért csak csere volt Szoboszlai Dominik a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

mandiner.hu

Izrael döntött: akár órákon belül megindulhat az Irán elleni válaszcsapás

mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. április 15-21.: a növő Hold ápol és táplál

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Szórj szódabikarbónát a küszöbhöz, fantasztikus lesz a hatás

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban

KÜLFÖLD

„Jó fiúk voltak, nagyon intelligensek” - balesetet szenvedett az 5 egyetemi jó barát, hárman nem élték túl

KÜLFÖLD

Megszülte gyermekét, majd pár nappal később elhunyt a fiatal édesanya