Létrehozva: 2021.05.30.

Mindenki a spanyol posta antirasszista kampányán nevet, ez bizony félresikerült

A spanyolok többsége szerint az egész kezdeményezés halva született.

Az állami tulajdonban lévő spanyol postaszolgálat (Correos) bevezetett egy emberi bőrszínek árnyalataiban pompázó, négy darabból álló bélyegsorozatot, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a „sokszínűség, a befogadás és az egyenlő jogok” fontosságára - írja a Público spanyol hírportál.

Az antirasszista kezdeményezést jobbító szándékkal indították útjára, csakhogy a bélyegek közül éppen a fehér lett a legdrágább, a fekete pedig a legolcsóbb, ami finoman szólva érdekes, de nyugodtan nevezhetjük kontraproduktívnak is.

A spanyol posta a rendőri túlkapás következtében elhunyt amerikai George Floyd halálának egyéves évfordulóján, azaz kedden mutatta be az „Egyenlőség Bélyegei” névre keresztelt sorozatot. A bélyegek színei a kaukázusi ember bőrszínétől az ébenfeketéig terjednek, az áruk pedig árnyalatok függvényében változnak: A fekete bélyeget 70 eurócentért, míg a legfehérebbet 1,6 euróért lehet megvásárolni.

„A bélyegek célja, hogy felhívják a figyelmet a faji egyenlőtlenségre és megvédjék a sokféleséget, a befogadást és az egyenlő jogokat. Egy tisztességtelen és fájdalmas valóságot tükröznek, amelynek nem kellene léteznie”

- fogalmazott a hivatalos Twitter-oldalán a Correos a kezdeményezéssel kapcsolatban, ami finoman szólva sem aratott osztatlan sikert.

Az „Egyenlőség Bélyegei” névre keresztelt bélyegsorozat. (Forrás: Twitter)

A spanyolok többsége szerint az egész kezdeményezés halva született, mivel a színek alapján megszabott árak akarva akaratlanul is rasszista üzenetet hordoznak magukban.

„Ezzel azt akarjátok mondani, hogy három fekete majdnem annyit ér, mint egy fehér?” – tette fel a költői kérdést egy Twitter-felhasználó.

„A legnagyobb baromság amit valaha láttam”fogalmazott egy másik.

A bőrszínű bélyegsorozat egyébként nem az első kezdeményezés, mellyel a Correos kiáll egy általa fontosnak gondolt társadalmi ügy mellet. Az állami vállalat tavaly például piacra dobott egy különleges „LMBTQ-bélyegzőt”, valamint szivárvány színűre festette a postaládáit és kisteherautóit a meleg büszkeség hete alkalmából.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút