Létrehozva: 2020.05.15.

Mintha a föld nyelte volna el: felrobbantották a német atomerőművet -videó

Németország két jellegzetes atomerőmű hűtőtornyát irányított robbantással semmisítették meg.

A délnyugat németországi atomerőmű két hűtőtornyát csütörtökön a kora reggeli órákban irányítottan felrobbantották. A rombolást előzetesen nem jelentették be, hogy ne vonzzon oda tömegeket a világjárvány idején.

Előzetesen az üzemeltetője, az EnBW csupán annyit jelentett be, hogy Karlsuhe közelében lévő Philipssburgi gyár 150 méteres tornyát majd csütörtökön vagy pénteken fogják megsemmisíteni. Csütörtökön viszont már arról adott tájékoztatást a cég, hogy 6 óra után végrehajtották a robbantást – írja a New York Times.

Az óvintézkedések azért is voltak szükségszerűek, hiszen az efféle robbantások általában rengeteg kíváncsiskodott vonz és ezt mindenképp el szerették volna kerülni a járványügyi helyzetben.

A Philippsburg-üzem két reaktorát 2011-ben és 2019-ben állították le, kivonva őket a Németországi atomenergia termeléséből.

A tervek szerint a tornyok helyére transzformátor állomást fognak építeni, ami elősegíti a megújuló energiai forrásokra való átállást, és villamos energiát fog előállítani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Lerántjuk a leplet: ennyi Fülöp-szigeteki vendégmunkás van Magyarországon – jóval több, mint amit a KSH állít

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat