Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.09.03.

Mióta leálltak a migránstaxik, nem fulladt senki a Földközi-tengerbe

Több mint három hete nem történt fulladásos tragédia a Földközi-tengeren - jelentette a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IMO). Vagyis azóta, amióta a nem állami szervek (NGO-k) befejezték a térségben a mentõakciót!

A Soros György által is finanszírozott NGO-k korábban hevesen tiltakoztak azokkal a vádakkal szemben, miszerint összejátszva az embercsempészekkel, hajóikon taxiztatják Afrikából Európába az illegális bevándorlókat. Arra hivatkoztak: azért sértik meg a nemzetközi törvényeket, hogy megmentsék a bajbajutott migránsok életét. A nemzetközi nyomás láttán augusztus elején sorra bejelentették, hogy felhagynak a tevékenységükkel a Földközi-tengeren. Ám ezt nemhogy nem követte humanitárius katasztrófa, egyenesen javult a helyzet! Senki nem fullad a tengerbe, és jelentősen visszaszorult az Olaszországba érkező migránsok száma.

A következő jelentős lépés az illegális migráció elleni harcban az lehet, amit Orbán Viktor már másfél évvel ezelőtt is hangoztatott: Észak-Afrikában kell olyan táborokat kialakítani, ahol a menedékkérők benyújthatják kérelmüket.

Így az uniós hatóságok már Afrikában kiszűrhetnék, kik azok, aki jogosultak Európában menedékjogra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány